„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Az egyetemeken vagy főiskolákon tanuló diákok közül a fiúk nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a családnak, mint a lányok - derítette ki egy német felmérés.
A kutatás szerint a fiúk 59 százaléka tervezi, hogy a család érdekében háttérbe szorítja karriercéljait, míg a lányok közül csak 55 százalék mondta ugyanezt - mutatta ki a német Continental autókereskedő-ház reprezentatív felmérése.
Egyre fontosabb a felsőoktatásban tanuló német diákok számára az olyan karrier, amelyben a család és a párkapcsolat összeegyeztethető a munkával. A megkérdezettek közel azonos szintre helyezték a "hivatás és munka", a "család és párkapcsolat" és a "pénzügyi biztonság és gondoskodás" értékeit.
A négy évfolyamot felölelő gyorsfelmérés már 2010-ben nagyon hasonló folyamatot tárt fel. Eszerint erősödik a gyermek és a család utáni vágy.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.