szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Harmadszor is férjhez ment Halle Berry Oscar-díjas amerikai filmszínésznő, noha második válása után megfogadta, hogy "soha, de soha többé" nem tesz ilyet.

A 46 éves sztár Franciaországban, a burgundiai Valleryben mondta ki szombaton a boldogító igent francia vőlegényének, Olivier Martinez (47) színésznek, akivel a Sötét hullám című film forgatásán, 2010-ben ismerkedett meg. 

Az esküvőn, amelyet egy helyi templomban tartottak, jelen volt a filmcsillag ötéves kislánya, Nahla is, aki előző kapcsolatából, a nála tíz évvel fiatalabb kanadai Gabriel Aubrytól született. 

A várandós Berry csillogó kövekkel díszített fehér menyasszonyi ruhát viselve egy krémszínű veteránautóban, ragyogó időben érkezett a templomba, amelyet a szertartás idejére elkerítettek.

A kanadai Aubryhoz fűződő viszonya előtt a színésznő kétszer volt férjnél: David Justice baseballjátékossal kötött házassága 1996-ban bomlott fel, Eric Benet r&b zenésztől pedig 2004-ben vált el. 

"Soha többé nem megyek férjhez, még ha gyűlölöm is azt mondani, hogy 'soha', de én soha többé nem fogok férjhez menni" - mondta második válása után a színésznő, akit az első afroamerikaiként tüntettek ki 2001-ben a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjjal a Szörnyek zenéje című, rasszizmussal foglalkozó filmben nyújtott alakításáért.

Legújabb, A hívás című filmjében telefonközpontosként Halle Berry fogadja egy emberrablás áldozatának segélyhívását.

Ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott a csengtui világkupán

Ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott a csengtui világkupán

Felfüggesztette az amerikai legfelsőbb bíróság a venezuelaiak kitoloncolását

Felfüggesztette az amerikai legfelsőbb bíróság a venezuelaiak kitoloncolását

Megszólalt a túlsúlyos betegekre vonatkozó protokollt kidolgozó orvos, aki a saját magánrendelését ajánlotta a protézisműtétekből kizárt pácienseknek

Megszólalt a túlsúlyos betegekre vonatkozó protokollt kidolgozó orvos, aki a saját magánrendelését ajánlotta a protézisműtétekből kizárt pácienseknek

Újraszámolták a fákat Kínában, és már épül a Kínai Nagy Zöld Fal

Újraszámolták a fákat Kínában, és már épül a Kínai Nagy Zöld Fal