szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Garázdaság miatt indult nyomozás Rékasi Károly ügyében, aki múlt héten kivette a Velvet fotósának kezéből a gépet, miután megörökítette őt és Pikali Gerdát - írta a Blikk.

Rékasi és partnere, Pikali Gerda egy nyilvános eseményen vettek részt csütörtökön, majd távozáskor a Velvet fotósa lefényképezte a párt - idézte fel a történteket a Blikk.

Ettől Rékasi begurult, kiszállt az autójából és kitépte a fényképezőgépet a fotóriporter kezéből, ezt követően pedig elhajtott. A gépet végül Rékasi egy ismerőse juttatta vissza tulajdonosának.

"A bejáratnál vártam a taxit. Pikali Gerda és Rékasi Károly is a közelben állt, találkoztak egy ismerősükkel, majd elhajtottak. Rékasi vezetett, én meg lefényképeztem őket" - mesélte az eset után Szécsi István, a Velvet fotósa.

"Körülbelül két percre rá megállt előttem kocsival Rékasi, kiugrott, majd kikapta a kezemből a gépet. Még a táskámból is kihullott pár dolog! Nem tudtam visszavenni tőle! Berakta a kocsija csomagtartójába. Ezután jött a huzavona, hogy adja vissza, de elhajtott vele". A fotós ezek után rendőrt hívott, így lett hivatalosan is ügy az esetből.

"Szabálysértési eljárást indítottunk garázdaság miatt ismeretlen tettes ellen" - közölte a Blikk szerint Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki szerint gyanúsítottként egyelőre senkit nem hallgattak ki az ügyben, viszont a Velvet fotósát sértettként, újságíróját pedig tanúként hallgatták meg.

Ha valóban garázdaságot állapít meg a nyomozás, akkor Rékasi Károly pénzbírsággal megúszhatja a történteket - tette hozzá a lap.

Szorong és pánikol Robbie Williams, amikor idegenek mennek oda hozzá fotót kérni

Szorong és pánikol Robbie Williams, amikor idegenek mennek oda hozzá fotót kérni

31 milliárdos mínuszba csúszott, őszig folyószámlahitelből gazdálkodik a főváros

31 milliárdos mínuszba csúszott, őszig folyószámlahitelből gazdálkodik a főváros

Az ukrán külügyminiszter szerint Putyin bármikor beleegyezhetne a 30 napos tűzszünetbe, de nem ezt teszi

Az ukrán külügyminiszter szerint Putyin bármikor beleegyezhetne a 30 napos tűzszünetbe, de nem ezt teszi

Nemzetközi lapszemle: Áll az tűzfal Európában, Orbánt és Le Pent nem akarják kiengedni mögüle

Nemzetközi lapszemle: Áll az tűzfal Európában, Orbánt és Le Pent nem akarják kiengedni mögüle