szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Három ember került kórházba szombaton a spanyolországi Papmplonában a bikafuttatás hatodik napján.

Több ezer ember tette próbára bátorságát és ügyességét az észak-spanyolországi városka csúszós, esőáztatta utcáin a Szent Fermín fesztivál keretében. Jósé Aldaba, a spanyol vöröskereszt szóvivője azt mondta, hogy szombaton senkit sem ökleltek fel a bikák, de egy futót csonttörés gyanújával kórházba vittek.

A városi önkormányzat dolgozói egyébként csúszásgátló folyadékkal permetezték le a szűk utcákat, hogy ezzel is csökkentsék a sérülések esélyét az éjszakai esőzés után. Ennek ellenére két másik ember is kórházba került.

Az Ernest Hemingway Fiesta című regényében is megörökített nagy múltú rendezvényen minden évben emberek tucatjai sérülnek meg a bikák elől futva a navarrai székhely szűk és kanyargós óvárosi utcáin. A veszélyt kockáztató embereknek 850 métert kell megtenniük. A fesztivál kilenc napig tart. A feljegyzések kezdete óta, vagyis egy évszázad alatt 15 ember vesztette életét a fesztiválon. A legutóbbi tragédia 2009-ben történt, amikor egy 27 éves madridi férfit öklelt fel egy bika.

Róka vitte el a kerkabarabási kakasszépségverseny tavalyi győztesét

Róka vitte el a kerkabarabási kakasszépségverseny tavalyi győztesét

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban