szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Újabb celebesküvő volt hétvégén, de ezúttal már hétfőre kiderült, nem vártak napokig a hír bejelentésével, mint Angelina Jolie és Brad Pitt. Tíz év után mondta ki az igent Neil Patrick Harris amerikai színész és barátja, David Burtka. Az esküvő Olaszországban volt szombaton, az utána következő lagziban Elton John is zenélt.

AFP / Geisler-Fotopress / Dennis Van Tine

Neil Patrick Harris itthon főleg az „Így jártam anyátokkal” című komédiasorozatból ismert, amelyben a meleg színész éppen egy nőcsábász szőke férfi szerepét kapta.

Hétfőn a Twitteren jelentette be, hogy David immár a férje.

A pár tíz éve együtt van, 2011-ben jelentették be az eljegyzésüket, miután New York államban is lehetővé tették az egyneműek házasságát.

Maga az eljegyzés egyébként már öt évvel korábban megtörtént, de a bejelentésével megvárták a jogi helyzet rendezését. Két gyermeket nevelnek közösen.

2012-ben az Out című magazinnak így beszélt David Burtka a kapcsolatukról: nagyon egy hullámhosszon vannak, és lélegezni sem tudna Neil nélkül. Párja képes őt megnevettetni, ugyanakkor nagyon okos is – mondta a párjáról, aki szombaton óta már a férje is.

Fogyasztóinjekció fejlesztésébe száll be a Richter

Fogyasztóinjekció fejlesztésébe száll be a Richter

Magyar Péter olyan dokumentumot hozna nyilvánosságra, ami szerinte az Orbán-kormány őszödi beszéde lehet

Magyar Péter olyan dokumentumot hozna nyilvánosságra, ami szerinte az Orbán-kormány őszödi beszéde lehet

Drágul az Xbox, a játékok is érintettek

Drágul az Xbox, a játékok is érintettek

A bundabotrányból visszatérő kínai tehetség a walesiek félvak nagyságát győzte le a sznúkervilág koronájáért

A bundabotrányból visszatérő kínai tehetség a walesiek félvak nagyságát győzte le a sznúkervilág koronájáért