szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Összefügg a szoknyaméret növekedése a középkorú nők mellrákkockázatával egy brit kutatás szerint.

A University College London kutatói szerint a súlygyarapodást egyszerűen nyomon lehet követni a szoknyaméret figyelemmel kísérésével. Az elhízás, különösen a deréktájon felhalmozódó túlsúly a rák ismert kockázati tényezője – idézte a BBC hírportálja a British Medical Journal friss számában megjelent tanulmányt.

Az Usha Menon vezette kutatócsoport több mint 90 ezer Angliában élő, 50-es és 60-as éveiben járó nő adatait elemezte. Három éven át követték őket, ezalatt 1090-nél alakult ki mellrák. Az adatokból kiderült, hogy 25 év és a változókor utáni évek között tízévenként egy szoknyaméretnyi növekedés a mellrák kockázatának 33 százalékos fokozódásával függött össze.

Akinek ugyanebben az időszakban tízévenként kettőt ugrott a szoknyamérete, annál 77 százalékkal lett nagyobb a kór esélye – olvasható a tanulmányban.

"Tudjuk, hogy a mellrákos esetek 40 százaléka rendszeres testmozgással és az egészséges testsúly megőrzésével megelőzhető lenne. A tanulmány a súlygyarapodás figyelemmel kísérésének egyszerű módját nyújtja, valószínűbb ugyanis, hogy a fiatalkori szoknyaméretükre jobban visszaemlékeznek a nők, mint a testtömegindexükre (BMI)" – kommentálta az eredményeket Simon Vincent brit rákkutató. 

Ez ugyanakkor a kutatás korlátait is jelenti: olyan nőkre hagyatkoztak, akik pontosan tudták azt, hogy a húszas éveikben mekkora szoknyát hordtak.

A Brit Rákkutató Intézet munkatársa, Tom Stansfield úgy vélte, a kutatás megbízhatóságán az is ronthatott, hogy a ruhaméretek ma mást jelentenek centiméterben, mint régebben.
 

Teslát legyorsuló új Cupra érkezett Magyarországra

Teslát legyorsuló új Cupra érkezett Magyarországra

Így néz ki most az eresz, ami Szájer József szerint nem is volt azon a házon

Így néz ki most az eresz, ami Szájer József szerint nem is volt azon a házon

Rég látott olyat Németország, ami a Volkswagen gyáraiban történhet

Rég látott olyat Németország, ami a Volkswagen gyáraiban történhet

Nemzetközi lapszemle: Trump második elnöksége a demokráciaexport végét jelentheti

Nemzetközi lapszemle: Trump második elnöksége a demokráciaexport végét jelentheti