Nemsokára megérkezhetnek a koalák a budapesti állatkertbe
A 148 éves Fővárosi Állat- és Növénykert 2014-ben is a legnépszerűbb magyar kulturális-turisztikai attrakció lett: október közepén már átlépte az egymilliót a látogatók száma, így megdőlt az utóbbi öt év rekordja.
Persányi Miklós főigazgató szerint a látogatórekordhoz hozzájárult az év első felében átadott Holnemvolt Park is, amelyet az egykori Vidámpark területén alakítottak ki nagyjából 10 hónap alatt.
Az új részen három játszóteret, állatsimogatót, tucatnyi új kifutót és röpdét építettek. Láthatók itt tevék, flamingók, dámvadak, vadmalacok, ölyvek, alpakák és háziállatok is. Emellett üzemel az a néhány játék is, amelyet a vidámparktól vettek át: a körhinták, a hullám- és a barlangvasút. Több mint 450 ezren keresték fel ezt az új területet a főigazgató szerint.
Persányi Miklós megjegyezte, hogy a park mostani formája ideiglenes, addig marad így, amíg a területre tervezett nagy fejlesztések el nem készülnek. A Holnemvolt Parkba kerül majd a Pannon ősvilág a biodómmal, illetve a Mesepark is, amelyben döntően a háziállatok, egyes magyarországi vadállatfajok, állatsimogatók és játszóterek kapnak helyet.
Az új fejlesztések a következő három év alatt, három lépcsőben készülnek el: 2016-ban, 2017-ben és 2018-ban adják majd át egyes részeiket. Már zajlanak a Mesepark kivitelezési munkái, és készülnek a Pannon ősvilág építési engedélyezési tervei. Ezt egy nyílt európai uniós közbeszerzési eljárás nyerteseként a Mérték Csoport építésziroda készíti el.
Az állatkert azon területein, ahonnan az állatok átköltöztek a Holnemvolt Parkba, új kiállításokat létesítettek: az Ausztrál ösvényt, a Pampakifutót, valamint óriásvidra-kifutót és egy koalaházat a nemsokára érkező új lakóknak.
A budapesti állatkertbe idén is számos újszülött és új lakó érkezett: többek között két orangután, újabb vombat- és lajhárbébi, hat ázsiai vadkutya, tevecsikók, pici gundik és csupasz turkálók, hóbagoly, jácintkék ara, pápaszemes pingvin, koronás daru és galamb, rózsás és borzas gödény, flamingófiókák, óriás hangyászok, óriás vidrák, keák, sőt még süketgyíkok is.
Új kiállítások és interaktív játékok kerültek a Varázshegybe, ahol nagyon népszerű lett az idén indult Kölyök Labor is – tette hozzá Persányi Miklós, aki kiemelte, hogy az intézmény munkáját Prima Primissima-díjjal is elismerték.
Jövőre több újdonságot ígért a főigazgató, de a legnagyobb szenzációnak egy koalapár érkezése ígérkezik, amelyet az év elejére várnak. "Szeretnénk ha az év első nagy közönségakcióján, a Mackófesztiválon január utolsó hétvégéjén már láthatók lennének az erszényesek. Már csak az ausztrál kormány jóváhagyására várunk" – fogalmazott.
Elmondta, hogy az állatkertnek sok komoly kritériumnak kellett eleget tennie ahhoz, hogy koalákat fogadhasson: építenie kellett egy megfelelő koalaházat és kiállítóhelyet, telepítenie kellett egy eukaliptuszültetvényt, az érintett gondozóknak és állatorvosoknak pedig koalatartó belga, német és francia állatkertekben továbbképzéseken kellett részt venniük.
Persányi Miklós azt ígérte: az erszényes pár mellett még sok új lakót is üdvözölhet majd a közönség, egyebek mellett pálmatolvajokat, tigrisszalamandrákat és nyílméregbékákat is.