szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 65 éves asszony legidősebb gyereke 44 éves. Most négyes ikreknek adott életet.

Négyes ikreket szült egy 13 gyerekes, 65 éves német nagymama egy berlini kórházban - jelentette szombaton az RTL tévé, amely kizárólagos jogot szerzett az esetről való tudósításra. A három fiú és egy lány - Dries, Bence és Fjonn, valamint Neeta - a terhesség 26. hetében született meg császármetszéssel. Súlyuk 655 gramm és 960 gramm között van. A tudósítás szerint jó esélyük van az életben maradásra, de nem kizárt, hogy komplikációk lépnek fel egészségi állapotukban.

Az RTL szóvivője közölte a dpa német hírügynökséggel, hogy "az anya a körülményekhez képest jól van".

 A 13 gyerekes, hétszeres nagymama, a nyugdíjba menetel előtt álló Annegret Raunigk angol-orosz szakos tanárnő Ukrajnába utazott, hogy adományozott, megtermékenyített petesejteket ültessenek a méhébe. Németországban ezt nem teszik lehetővé a törvények. A teherbe esés csak többszöri kísérlet után sikerült. Vállalkozását több orvos bírálta, megkérdőjelezvén, hogy fizikailag képes lesz megszülni a magzatokat.

A berlini asszony legidősebb gyermeke 44 éves, az eddigi legfiatalabb pedig 9 éves volt. Elmondása szerint azért vállalkozott gyermekszülésre, mert kilencéves kislánya egy kistestvérért könyörgött.

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót

Szerbiát vádolja Koszovó az energiaellátást veszélyeztető csatornarobbantással, Orbán Viktor elítélte az akciót

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Új közlekedési tábla, ami igen közkedveltté válhat

Greta Thunberg a Margit körúton teázott

Greta Thunberg a Margit körúton teázott

Sebastian Coe a HVG-nek: Soha nem fogom kényelmesen érezni magam azt látva, hogy biológiailag nőnek született sportolók biológiailag férfinak született sportolók ellen versenyeznek

Sebastian Coe a HVG-nek: Soha nem fogom kényelmesen érezni magam azt látva, hogy biológiailag nőnek született sportolók biológiailag férfinak született sportolók ellen versenyeznek