szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Gyerekek, felnőttek és idősek együtt festették szivárványszínűre Izland fővárosának egyik belvárosi utcáját a Reykjavík Pride-ra, amelyet a héten rendeznek meg. Izlandon ez így természetes.

Reykjavík polgármesterének felhívására több tucatnyian gyűltek össze a főváros egyik utcájának átfestéséhez. Dagur Eggertsson is festőhengert ragadott, és ő a szivárvány színei közül a sárga felkenésében vett részt.

A Reykjavík Pride egyik szervezője azt mesélte: szívet melengető volt, hogy nagyon sok gyermek segített a festésben, voltak köztük olyan, akik saját ecsettel színezték a szivárványt.

Facebook

A melegfelvonulás az egyik legfontosabb esemény Izlandon, minden évben több mint százezer látogatója van az egyhetes Pride-nak.

Az utcára festett szivárványt a nyár végén a helyén hagyják – derül ki a BBC tudósításából.

Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

NZZ: Telik a pohár, de még nem csordult ki – nincs meg a kellő többség a „nukleáris opció” bevetése mellett Magyarország ellen

NZZ: Telik a pohár, de még nem csordult ki – nincs meg a kellő többség a „nukleáris opció” bevetése mellett Magyarország ellen

Egy év alatt a negyedére esett vissza a Magyar Suzuki nyeresége

Egy év alatt a negyedére esett vissza a Magyar Suzuki nyeresége

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást