szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az időszámításunk szerinti 2-4. századból származó színezüst övre bukkantak régészek Pozsony Rusovce városrészében.

A felbecsülhetetlen értékű derékszíjat csatornaépítés közben találták. "Ez egy teljesen egyedülálló lelet. Úgy véljük, hogy az öv hajdanán egy hölgyé lehetett, és mivel a kidolgozottsága hatalmas szakértelemre vall, ezért a hölgy feltehetőleg magas társadalmi osztályba tartozott" – mondta Frantisek Zak Matyasowszky, a szlovák régészeti hivatal főigazgatója.

A régészek két értékes gyűrűt is találtak. "Az egyik bronzból készült, és valószínűleg egy nőé volt, a másikat egy gyermeknek készíthették. Utóbbinak van egy apró fehér lemez a közepén, rajta egy gladiátor vagy harcos ábrájával" – mondta Matyasowszky, hozzátéve, hogy az ékszerek egykori gazdái ugyancsak tehetős emberek lehettek.

A szakemberek összesen 245 leletet, többségében ékszereket, érméket és ruhakapcsokat találtak.

Az ásatás 2014 szeptemberében kezdődött, párhuzamosan a csatornaépítéssel. Februárban a Pozsonyi Vízművek – anyagi okokra hivatkozva – leállítatta az építési munkálatokat. A projekt azóta ismét zöld utat kapott, és a tervek szerint jövő héten folytatják az építkezést.

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Azzal vádolja a Honvédelmi Minisztérium Ruszin-Szendi Romuluszt, hogy vezérkari főnökként Ukrajna pártján állt

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Sir David Attenborough 99 évesen sem adja fel, hogy megmentse a bolygónkat

Sir David Attenborough 99 évesen sem adja fel, hogy megmentse a bolygónkat