szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Kim, aki korábban maga is a Hanjin dolgozója volt, tavaly januárban mászott fel a 35 méteres daru tetejére, miután a...

Kim, aki korábban maga is a Hanjin dolgozója volt, tavaly januárban mászott fel a 35 méteres daru tetejére, miután a cég bejelentette, hogy 400 munkástól válik meg. Ezzel egy időben a cég több dolgozója sztrájkba lépett. A hajózási társaság végül novemberben tárgyalóasztalhoz ült a sztrájkoló dolgozókkal, s Kim ekkor önszántából lejött a daruról.

A bírósági ítélet - káosz okozása miatt 18 hónap felfüggesztett börtön - indoklása szerint "illegális" akciójával Kim "jelentősen hozzájárult a szakszervezeti munkások sztrájkjának elhúzódásához", illetve komoly káoszt és kellemetlenséget okozott a helyi közösségeknek és súlyos veszteséget a Hanjin Heavy Industries holdingnak.

Kim sajnálatát fejezte ki az ítélet miatt, mivel a bíróság nem vette figyelembe a körülményeket, amelyek az akcióra kényszerítették.

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

Eláruljuk, ki lesz három budapesti színház igazgatója

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében

Óriási erdőtűz pusztít Los Angeles egyik előkelő negyedében