szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A legnehezebb ellenféllel nyitja "hosszú menetelését" a magyar férfi vízilabda válogatott, az első csoportmeccsen rögtön Szerbia csapata áll (illetve úszik) a magyar csapat útjába. Kövesse a mérkőzést velünk élőben, percről percre!

Most érkezett

11. perc

Szécsi véd nagyot, Hosnyánszkyt kiállították pedig, szóval hátrányban voltunk. Megint jöhetnek a szerbek, de pontatlanok. Mégis gólt szereznek, mégpedig szépet, egy bejátszást a levegőből "húz be" Radjen.

3 -4

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

10. perc

Emberelőnyben vagyunk, jó lenne megcsinálni, annál is inkább, mert kettős az emberelőnyünk. Egyenlítünk is, Varga Dániel a gólszerző.

3 -3

10. perc

Elvesztjük a labdát lövés nélkül, fordulnak a szerbek, de lassan, nincs megúszás. Sőt, mienk a labda, most sem volt lövés.

9. perc

Emberelőnyben a szerbek, ki is használják sajnos, Filipovics révén.

2 - 3

9. perc

A ráúszás megint a szerbeké, most Biros úszott a mi részünkről.

8. perc

Varga Dénes leszedi a labdát a szerb kapu előtt a levegőből, de befejezni nem tudja az akciót.

Még egy szerb kapufa fér bele a negyedbe, az eredmény marad:

2 - 2

7. perc

Madaras második kísérlete sem jön be, de a szerbek ellentámadása sem jó.

6. perc

Madaras lövését védi a szerb kapus, az ellentámadás Szécsi bravúrjában hal el. Szécsi jól véd eddig.

6. perc

Szívós megy ki, pontosabban küldik, de kivédekezzük a szerbek támadását, Szécsi bravúrjára szükség volt, pont akkor, mikor már kiegészültünk.

5. perc

Megint emberelőnyben vagyunk, Mandics megy ki. Hosnyánszky meg egyenlít, pont onnan lő gólt, ahonnan az előbb Kásás.

2 - 2

1 2 3 4 5
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!