Európa tanítómesterei avagy a tizenegy fejű nagy narancs trutyi

A jó tanító hasonlatos a derék szántóvetőhöz, aki barázdát von barázda után, a magvakat elhinti, s míg látszólag semmit sem tesz, a legtöbbet műveli a világon: hagyja érni vetését. Engedi munkálkodni a Teremtőt, akinek kenyeres pajtása, vakon bízik láthatatlan munkája eredményében, a rejtetten csírázó növényben. Mi sem áll távolabb az efféle bölcsességtől, mint a látványos csinnadrattázás, a rivalizálás, a feltűnési viszketegség. A jó tanító nem a maga, hanem tanítványai napnál vakítóbb tehetségén keresztül tör a fényre, ő végig homályban marad, nemes arcélén a töprengés ráncai szaporodnak, míg rivaldafényben tobzódnak az eszelősök.

AP / Matthias Schrader

Nézzétek Hollandia példáját, és ámuljatok! Micsoda önmérséklet, az olcsó hatásvadászatnak micsoda nemes visszautasítása öltött tizenegyfejű testet ebben a válogatottban! Az ókori Görögország bölcsei sápadoznak az irigységtől, hogy ez a fennkölt húzás nem nekik jutott eszükbe. Mert mit csinált volna bárki emberfia a jó nederlandusok helyében, ha csapatában tudhatja az angol és a német liga gólkirályát, a BL második helyezettjének kulcsemberét, a spanyol kupa győztesének rátermett, fiatal szélsőjét, az olasz élvonal egyik legjobb szervező középpályását? Jellemző kispolgári mentalitás: tízből kilencen rávágnák, hogy péppé zúzták volna Európát, hogy ennyi támadóval meccsenként-fejenként legalább egy gólt lövetve felcsaphattunk volna ügyeletes sikercsapatnak, hogy tovább kellett volna fényezni a vb-ezüst ragyogását. Milyen szánalmas megoldás! Hollandia ennél magasabbra tört, feladta a leckét az ügyefogyott kontinensnek…

AP / Geert Vanden Wijngaert

Először is mi a legeredetibb formája az önmegtartóztatásnak egy csatárokkal teletömött gárda esetén? Az, hogy csak azért sem rúgunk gólt. Soha, senkinek. Na jó, ha muszáj, akkor is csepegtetve, egyet-egyet. Tudjuk, hogy mindenki erre utazik, ezt akarja látni, de mi juszt sem tesszük! Rúgunk, perdítünk, kanalazunk mellé, fölé, kapus ölébe, kapufára, bikázunk védők combjába, hasába, vállába, de a kapuba, majd ha fagy! Fityiszt nektek, kukkoló népség! Mi emelt fejjel beérjük 0,6666666666666667 góllal meccsenként! Góldiétára fogjuk magunkat és a nézőket, így ország-világ tőlünk tanulhat alázatot! Robben a váratlan szólógólok mestere? Akkor hol önzőzzön, amíg le nem szerelik, hol passzoljon, mielőtt helyzetbe kerülhetne! Van Persie villámgyorsan szöktethető a védők közül? Ne kapjon labdát, vagy essen el benne, sőt, az utolsó meccsen megtartani se tudja! Huntelaar veszélyesen fejel, bombáz, ha kapu közelébe kerül? Rejtsük el a mezőnyben úgy, hogy nyomára se lehessen bukkanni! Ügyes, mi?

AP / Armando Franca

S ha már ilyen meghökkentő szerénységgel felhívtuk magunkra a figyelmet, itt az alkalom, hogy jó néhány ügyben fontos leckét adjunk fel Európa labdarúgásának! Hiszen Hollandia nem a maga önző, pitiáner érdekeit szolgálja olyan aljas módon, hogy más, halványabb tudású nemzetek csapatait beledöngölje a földbe!  Ez a részvétlen győztesek szívtelen logikája, nem méltó narancsos vitézhez! Mi megtanítottuk Európát arra, hogy létezik Krohn-Dehli, ez az apró termetű, hétköznap sok vizet nem zavaró, szívós kis muki, akit a Bröndby klubjának mind az ötszáz törzs-szurkere felismerne az utcán (ha egy nagy táblára kiírnák a nevét, és a nyakába akasztanák), aki Liechtenstein ellen debütált a válogatottban, és aki a mi bátorításunk következtében úgy felszívta magát, hogy a németek ellen is betalált. Nehogy már ne legyen miről ábrándoznia hazafelé, a repülőn! Mi megszántuk Christiano Ronaldót, mert úgy nézett ki, pazar Real-idény után megint betlizni fog a válogatottban, rúgattunk vele két gólt meg két kapufát, hagytuk, tunningoljon egy kicsikét, hiszen e drámai pillanatban önérdekünknél sokkal lényegesebb a futball szent közérdeke! Megtanítottuk Nanit arra, hogy bárki kifoghat rossz napot, futkoshat összefüggéstelenül, nem kell elkeseredni, kap még egy lehetőséget! Megtanítottuk Hélder Postigát, hogy csatártól untig elég, ha három meccsenként egyet-egyet villan, addig is díjfizetés nélkül parkírozhat a tizenhatos zónában. Megtanítottuk Európát, hogy az előember képes csodálatos módon felegyenesedni, és civilizált játékokba értelmes módon bekapcsolódni. Nem csak a lengyel-ukrán mezőkön ígéretesen fejlődő Pepének adtunk szárnyakat, még azt is elértük, hogy a saját csapatunkban kőbaltázó De Jong egy meccs erejéig nagyszerűen cselezzen, osztogasson, váltson ritmust, a gárda legjobbjává nője ki magát. Persze arról is gondoskodtunk, hogy ne legyen konkurenciája. Gyorstalpaló hittantanárként megtanítottuk Európát egy keresztény alapigazságra. Mivel „utolsókból lesznek az elsők”, joggal várhatjuk, hogy az ítélet napján az Úr magához szólítson bennünket: gyertek, kis nullapontos, fészekből kipottyant csókáim, tiétek a Mennyek Országa!
 
Angyalkáim, most leleplezem előttetek a valóság igazi arcát, de csssst, el ne áruljátok avatatlanoknak, mert akinek nem még nem elég erős a lelke erre a titokra, esetleg össze is omolhat annak terhe alatt! Mi szánt szándékkal játszottunk rosszul, büszkék vagyunk erre a hőstettre, célunkat elértük! Annyi szervezett, villámgyors, erőteljes holland válogatott után végre tudtuk fakó, peches, szánni való, nagyon is emberi arcunkat mutatni a világnak! Michael Jackson smink nélkül még felesége előtt se mutatkozott, mi pedig király létünkre itt álltunk Európa színe előtt anyaszült meztelenül, vacogva, plöttyedten, és nem veszítettük el méltóságunkat!

AP / Manu Fernandez

Mindközönségesen úgy is fogalmazhatnánk, hogy Hollandia jól beletenyerelt a narancsos trutyiba, teli lángosképpel belehajolt három csattanós nagy maflásba, aztán szépen tűzhet haza, mert laposra püfölték. Ez a bántóan vulgáris értelmezés azonban a felszínesek vircsaftja, ne dőljetek be neki, drágáim! Ahogyan Paolo Coelho, a tudás eleven kútfeje mondaná hasonló helyzetben: csak a beavatottak pillanthatják meg a jelen feneketlen kútja mélyén a múlt minden bölcsességének jövőbe ívelő csillanását, mely fátyolosan sejtelmes ragyogásával egy másik világ titkos, reményteljes és egyben végtelen távlataira nyitja meg ámuló szemünk mécsvilágát egy zsongó holnapon… Na, ebben maradunk!