szerző:
hvg.hu

Ünneppé varázsolták a tegnap estét az olasz játékosok, akiket riogatott a nyolc évvel ezelőtti kiesés réme, amikor a svédek és dánok egy 2-2-es döntetlennel kiejtették őket. Ez az eredmény most is az ő búcsújukat jelentette volna.

Három meghatározó játékos mondta el a véleményét olasz részről. Köztük a szívproblémák után nem olyan régen visszatérő gólszerző, Antonio Cassano: "A nehéz győzelmek mindig a legjobbak, a legfontosabb dolog most az, hogy továbbjutottunk. Alig vártam, hogy lefújják a másik mérkőzést, ami megtörtént, én meg nagyon boldog lettem. A kieséses szakaszban pedig teljesen mindegy kivel kerülünk szembe."

Az olasz játékosok így tudnak örülni a gólnak
©

A Juventussal olasz bajnoki címet szerző középpályás, Claudio Marchisio is boldogan nyilatkozott: "Ez elég kemény volt, különösen az utolsó perc, amikor nagyon vártuk a másik mérkőzés eredményét, ahol végül minden számunkra kedvezően alakult. Most egy új torna kezdődik egy elég kaotikus csoportkör után. Nem volt könnyű dolgunk ebben a csoportban, még a kiesett írek is nagyot küzdöttek." Ő is hasonlóan vélekedett a következő ellenfelet illetően: "Így kell játszanunk a jövőben is, teljesen mindegy, hogy ki lesz az ellenfél a negyeddöntőben. A döntetlen, amit elértünk a spanyolok ellen, erőt ad nekünk, bárkivel játszunk is."

A Roma középpályása Daniele De Rossi azt fejtegette, hogy a saját játékukat játszva nem lehet baj: "Minden jól jött ki tegnap. Sokszor mondtuk már, hogy a saját játékunkra figyelve képesek vagyunk továbbjutni. Tudtuk azt is, hogy a spanyolok a játékukat fogják játszani és legyőzik a horvátokat. Nem volt könnyű dolguk nekik sem. Mi is küzdöttünk rendesen ezen a meccsen, talán jobban is, mint az előző kettőn. Nem találtuk a rést, mert remekül zárták a területet." Végül dicsérte kicsit az íreket és a szurkolóikat is: "Megnehezítették a dolgunkat rendesen, megérdemlik az elismerést, akárcsak a szurkolóik. Soha nem láttam még ilyet korábban." - olvasható az uefa.com-on.
Az írek végül nemes küzdelemben maradtak alul az olaszokkal szemben 2-0-ra, amely összecsapást még a két szakvezető is elismerő szavakkal illetett.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Versenyt gratulálnak az új ukrán elnöknek a nyugati politikusok

Versenyt gratulálnak az új ukrán elnöknek a nyugati politikusok

Reggel óta akadozik a CIB Bank rendszere [frissítve: megjavították]

Reggel óta akadozik a CIB Bank rendszere [frissítve: megjavították]

Ceglédi: Winter is coming

Ceglédi: Winter is coming

Videó: parkolás közben robbanhatott fel egy Tesla

Videó: parkolás közben robbanhatott fel egy Tesla

Mészárosék a tervezettnél 7 milliárddal drágábban építenek árapasztót

Mészárosék a tervezettnél 7 milliárddal drágábban építenek árapasztót

"Attól, hogy valaki jó festő vagy burkoló, még nem lesz jó vállalkozó"

"Attól, hogy valaki jó festő vagy burkoló, még nem lesz jó vállalkozó"