Tetszett a cikk?

A Népszabadság úgy tudja, a kétszeres ötkarikás bajnok kardvívó – aki az 1988-as szöuli játékokon csapatban, az 1992-es barcelonai vetélkedőn pedig egyéniben szerzett aranyérmet – március elsejétől tölti be a pozíciót.

A negyvenkilenc éves Szabó Bence – versenyzői karrierje után – az Újpesti Torna Egylet elnökeként tevékenykedett; tagja volt a vívószövetség elnökségének, és szövetségi kapitányként irányította a magyar, majd a venezuelai válogatottat. Jelenleg a Vasas trénere; a Magyar Olimpiai Bizottságban pedig március elsejétől tölti be új pozícióját  – írja a Népszabadság.

Elődje, Kovács Tamás az után köszönt le, hogy kinevezték a kardválogatott szakvezetőjének.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Sport

Borkai Zsolt a MOB-elnök

A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése Borkai Zsoltot választotta a szervezet új elnökévé. Schmitt Pál köztársasági elnök, aki augusztus 5-én mondott le MOB-elnöki tisztségéről, tiszteletbeli elnök lesz.

MTI Sport

MOB: a kajakosok kapják a legtöbb pénzt

Hétfőn megtartott rendkívüli ülésén elfogadta az idei évre szóló olimpiai felkészülési támogatásokkal kapcsolatos elosztási javaslatot a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége; a tavalyihoz képest csaknem egymilliárddal több, 2,1 milliárd forint jut erre a célra.