Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Mennyit ér és mit jelent a magyar férfi vízilabda-válogatott ötödik helye a római világbajnokságon? Bár jobbat vártunk, szomorkodni azért nem kell, hiszen csak egyszer kaptunk csak ki, akkor is hosszabbításban, egy góllal. Szakértőnket kérdeztük.
Maga Kemény Dénes szövetségi kapitány is picit csalódottan értékelte a végeredményt, hiszen a magyar válogatott csak ötödik helyen végzett a római vízilabda világbajnokságon. A szakember az első négybe kerülést tűzte ki célul, és bár ez nem sikerült, semmiképpen sem kell csalódásként megélni a csapat mostani eredményét. Egy olimpiai győzelmet követő évben persze mindenki jó eredményre számít, ugyanakkor tény, hogy egy világverseny legkegyetlenebb része a négy közé jutásért vívott meccs. Ez a megújult magyar csapat azonban így is kitett magáért, hiszen ne feledjük, hiányzott a háromszoros olimpiai bajnok trió (Kásás Tamás, Benedek Tibor és Molnár „Papesz” Tamás), és nem lesz könnyű nélkülük felépíteni egy hasonlóan ütőképes csapatot.
A szerbek elleni meccset ráadásul szinte nyert helyzetből veszítettük el, a szerencse végül nem állt mellénk. „A szerb csapatot én nem nevezném a mumusunknak, hiszen anno Horkai György kapitánysága (1993-1996) idején az olasz válogatott volt hasonló helyzetben, idővel mégis túlléptünk rajtuk – mondta Szabó Gábor „Habó”, a BVSC és az utánpótlás-válogatott trénere, a hvg.hu szakértője. – Tény, hogy a szerb csapaton nehezebb túllépni, de ezt is meg kell oldanunk. Bár egy góllal kikaptunk ellenük, de összességében úgy gondolom, nem rossz a csapat római teljesítménye.”
A hozzállással nem volt gond, a németek elleni sikernek is örült a csapat © MTI - Illyés Tibor |
A szerbek végső győzelme nem meglepetés, ugyanakkor több érdekes eredmény is született a római világbajnokságon. „Nekem kicsit meglepetést okozott a spanyolok játéka, bár nagyjából hasonlóra számítottam a torna előtt – mondta Szabó. – Nehéz ellenük játszani - ami azért nem feltétlenül ránk vonatkozik, hiszen az utóbbi időben azért rendre legyőztük őket -, de ez a mediterrán játék színes foltja a világ vízilabdájának a kemény, brusztolós – de kétségkívül eredményes – csapatok mellett. Meglepetésnek tartom a német, a román és az amerikai csapat jó szereplését is.”
Tegyük hozzá, utóbbi csapat a vízilabda promotálásában is fontos szerepet játszik, hiszen felemelkedése új piacot és új szurkolótábort jelent, ami biztosítja a sportág jövőjét. Az olasz válogatott – mind a férfi, mind a női – ugyanakkor láthatóan mélyponton van, ezt bizonyítja hazai pályán elért eredményük is. Montenegró teljesítménye is csalódásra adhat okot, de Szabó Gábor szerint fiatal csapatuk van, kisebb bázissal is rendelkeznek. Az utánpótlással azonban nincs gond. Ugyan van egy űr addig, míg ezek a fiatalok beérnek, ezért számítani lehet a közeljövőben hasonló eredményekre, mint a mostani vb-n.
Most is a szerbek győztek © MTI - Illyés Tibor |
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.