Messi és Villa összeszólalkozott a Granada elleni meccsen - videó

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az FC Barcelona továbbra is megállíthatatlan, immár zsinórban ötödik győzelmüket aratták hazájuk bajnokságában. A nehézkes győzelem a játékosokból is indulatokat váltott ki, Lionel Messi és David Villa vitája ezt jól mutatja.

A tegnapi Granada elleni 2-0-ás sikerrel végződött mérkőzésen Xavi Hernandez 87. percben szerzett bombája adta meg az alapot a Barca kát gólos sikeréhez. A gránátvörös-kékek végig nyomás alatt tartották a vendégek kapuját, de csak a találkozó végén tudták áttörni a granadai falat.

 

A katalán csapat mezőnyfölényét mutatta, hogy a kilencven perc háromnegyed részében ők birtokolták a labdát, hússzor lőttek kapura és tizennégy szögletet végeztek el, ám a hatalmas nyomás ellenére nem tudtak betalálni, ami kissé visszatütött, mert a játékosok egymással kezdtek foglalkozni. David Villa és Lionel Messi az első félidő végéhez közeledve esett egymásnak.

 

A lefújás után Tito Vilanova, a csapat trénere megértette, hogy játékosai kissé hevesebben reagáltak a küzdelmes mérkőzésen és hozzátette, nem kell túlértékelni a vitát.

"Bárki, aki futballozott valaha, tudja, hogy a viták teljesen normálisak a pályán, és része a játéknak. Ezek az esetek jelzik, hogy a csapat életben van. Ha nem lennének nézeteltérések, az azt jelentené, hogy valami nem működik" - árulta el a Barca edzője.

Az eszmecsere egyik résztvevője, Lionel Messi sem érezte, hogy történt volna bármi különleges a mérkőzésen: "Ne keressenek ott problémát, ahol nincs. Villa és én remekül megvagyunk egymással, teljesen normális vita volt ez köztünk."

A tegnapi győzelemmel már 11 pont az előnye a Barcelonának a Real Madriddal szemben, ám a madridiak tegnap nem léptek pályára, nekik ma este kell bizonyítani a Rayo Vallecano ellen. Vilanova elárulta, hogy számukra a legfontosabb az volt, hogy a bajnokság első öt mérkőzésén 15 pontot szerezzenek - olvasható a Goal.com oldalán.