Jönnek a sportolók - és ültetnek egy erdőt

Minden sportoló kapott egy magot, azt pedig egy erre kijelölt helyen elültetik. Így az olimpia maga után hagy egy - remélhetőleg egyszer csak felnövő - erdőt.

Olimpiai emlék: L. SZ. olvasónk írja a Facebookon

"Az olimpiáról nekem Eric, az angolna jut eszembe."

Az egyenlítői-guineai úszó a 2000-es olimpián indult 100 méteres gyorsúszásban. Hatalmasat küzdött, az egész csarnok neki szurkolt, hogy sikerüljön leúszni a távot. Végül a 200 méteres gyors világrekordján is kívül teljesített.

Nézze meg az úszását az azóta elhunyt Knézy Jenő közvetítésével:

Olimpiai emlékek – A babaosztály is olimpiai lázban égett

És még mindig Németh András, a HVG munkatársa:

Nagyobbik lányom 1988. szeptember 17-én született, pont azokban az órákban, amikor Szöulban megnyitották az olimpiát. A vajúdás nagyon hosszúra sikeredett, így néhány órát otthon a tévé előtt, néhányat pedig a kórházban töltöttem. Eszter viszont volt annyira udvarias, hogy világrajövetelével megvárta a megnyitó végét, így senki nem maradt le semmiről. Immár ifjú apaként naponta jártam be a kórházba, s ahogy az egész ország, a kórterem is az olimpia lázában égett: az orvosok minden reggel úgy jöttek be, hogy elmondták a kismamáknak, éppen hány aranyat szereztünk aznap. Talán nem túl meglepő, hogy lányom első plüssbabája egy Hodori volt.  

61500-an tácolnak a Maracanában

A nézőket is bvonták és be is tanították egy táncra.

És megérkezett Gisele Bündchen - és visszavonult

A Brazíliában született topmodell végigvonult a stadionon - a most neki szóló kifutón: a hírek szerint ezzel a vonulással zárta hivatalos modellkarrierjét.

Nézzen be a megnyitóra - videó

És a városok megjelenése

Nagyszerű technikai megoldásokkal jelenítették meg a városok kiépülését - Brazília fejlődésének egyik legfontosabb pillanatát. Az országban ma 100 emberből 82 városban él.

Íme a rabszolgák megjelenítése a megnyitón

Olimpiai emlékek – Méretes mikrofon a falban lévő üregben

Németh András, a HVG munkatársa:

Moszkvában egyetemistaként az olimpiai falu szélén, egy olyan kollégiumban laktunk, ahol az 1980-as versenyek idején külföldi sportolókat szállásoltak el. A szobák tágasak és kényelmesek voltak, irigyeltek is minket kevésbé szerencsés diáktársaink, akik a város más részein a szovjet valóságnak jobban megfelelő, leginkább munkásszállásra emlékeztető „obscsezsityijében” vészelték át diákéveiket. Viszont nálunk majdnem minden szobában, közel a padlóhoz, volt egy 5x5 centiméteres műanyag lapocska, s sokáig senkinek sem volt kedve kicsavarni a lapot rögzítő sok csavart. Végül valaki megtette, s legnagyobb meglepetésére egy viszonylag méretes mikrofont talált a falban lévő üregben. Az sohasem derült ki, hogy a mikrofont kinek szánták: a sportolóknak, vagy a szocialista táborból érkezett egyetemistáknak. Volt egy kiváló étterem is a faluban, Olimpijszkije Ognyi, azaz „Olimpiai lángok” névre hallgatott. A magyar diákok szerettek odajárni, jó volt a koszt, s az orosz vendégek közül sokan hordták a magyar diákexportból származó, Bernd Schuster nevével fémjelzett (Eb-győztes, nyugatnémet focista, abban az időben a Barcelona sztárja) Adidas melegítőket.

Én akkor voltam ott utoljára, amikor egy viszonylag jól sikerült vodkázás után úgy éreztem, nekem van a legjobb hangom a világon, s szeretném mindenkinek megmutatni, mit tudok. Fel is perdültem a színpadra — a perdülés talán túlzás — ahol még nyomta a szovjet slágereket játszó zenekar. Bejelentkeztem, hogy énekelni szeretnék, ők viszont nem hagytak érvényesülni. Szó szót követett, végül úgy oldódott meg a nemzetközivé váló incidens, hogy a zenekar vezetője közölte: vége van a műszaknak, ők hazamennek. Ez pedig azt jelentette, sohasem léphettem fel a világot jelentő deszkákra, mikrofonnal a kezemben.