szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A riói olimpia zárónapján célba ért mindkét magyar maratonista és hegyikerékpárosunk is. Az utolsó döntőt az USA nagy fölénnyel, 30 pontos különbséggel nyerte Szerbia ellen. Este jöhet a karnevál.

Most érkezett

Atlétika

férfi maratonfutás: Csere Gáspár a 109., Józsa Gábor a 87. helyen ért célba

Hegyikerékpározás

Parti András a 24. lett

1.00 - Záróünnepség

Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5 6 7

Defekt vetette vissza a magyar hegyikerékpárost

Amivel persze nem volt egyedül a mezőnyben. A verseny után Parti András azt mondta: „Többé-kevésbé életem versenyét produkáltam. Annyi maradt csak benne, hogy a negyedik körben volt sajnos egy defektem. Addig a húszba kerülés volt az álom, azt hiszem, annak a környékén voltam, sőt, 18-19. helyen is haladtam egyszer-egyszer, de sajnos a defekt kicsit visszavetett”. A peches szituációra úgy emlékezett, hogy éppen a korábbi országúti klasszissal, a szlovák Peter Sagannal csatázott, amikor a hátsó kerekét nekivágta egy kőnek.

Már néggyel vezetnek a dánok

24-20. Még 13 perc a mecscből.

Nagy meccs a férfi kézilabda-döntő

Folyamatosan a dánok vezetnek, a 43. percben Dánia-Franciaország 21-19.

Megvan a brazil arany férfi röplabdában

A harmadik szett is az övék, 3-0-ra verték az olaszokat a döntőben.A brazilok 1992 és 2004 után nyertek ismét.

Egyelőre verik a címvédőt a kézilabdadöntőben

Dánia 16-14-re vezet a legutóbbi két olimpiát megnyerő Franciaország ellen a férfi kézilabda-döntőben.

Parti András a 24. helyen ért célba

A Rióban utolsóként rajthoz álló magyar versenyző 7:52 perces hátránnyal futott be. A svájci Nino Schurter nyerte a hegyikerékpárt, 1:33:28-as idővel. A másofdk a cseh Jaroslav Kulhavi, a harmadik a spanyol Carlos Coloma Nicolas lettk.

Parti András

Mongol súlyemelő bukott le doppinggal

Az 56 kilogrammos súlycsoportban érdekelt 19 éves Chagnaadorj Usukhbayar mongol súlyemelő szervezetében túlzott mértékű tesztoszteront találtak. Ő a hetedik sportoló, akit doppingvétségen értek a riói olimpián.

A második szettet is a brazilok nyerték

Az olaszoknak játszmalabdéájuk is volt. Így 2-0-ra vezet Brazília a férfi röplabda-döntőben.

Az első szett a braziloké a férfi röplabda-döntőben

A második szettben 21-20-ra az olaszok vezetnek.

1 2 3 4 5 6 7
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!