A Telekom Veszprém 38 éves átlövője a klub sportigazgatója lesz.
hvg.hu
Huszonkét év kézilabdázás után döntött úgy Nagy László, hogy befejezi aktív pályafutását. A válogatott játékos az év elején már bejelentette, hogy a szezon végén visszavonul, most mégis könnyek között beszélt a befejezésről.
Nagy megköszönte edzőinek a segítséget, nevelőegyesületének, a Szegednek pedig a tudást. Beszélt arról a 12 évről is, amit a Barcelonában töltött, azt mondta, az idő alatt lett érett játékos és ember. Hálás a Veszprémnek is, ahová 2012-ben visszahívták.
A játékos a Barcelonával kétszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, négyszer lett spanyol bajnok és kupagyőztes. A Veszprémmel - amelynek színeiben 266 meccsen 900 gólt lőtt - öt bajnokságot és hat Magyar Kupát-nyert, kétszer pedig az élen végzett a SEHA Ligában.
Nagy a magyar válogatottnak is oszlopos tagja, 209 alkalommal lépett pályára a címeres mezben, 749 gólt szerzett. Az együttessel az athéni (2004) és a londoni (2012) olimpián is a 4. helyen végzett.
A jobbátlövőt négyszer választották az év férfi kézilabdázójának, 2011-ben a világ legjobb férfi játékosának is megszavazták.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
Épp a minap szabadult el a platform chatbotja, amely antiszemita bejegyzéseket kezdett közzétenni, de az NBC News úgy tudja, Linda Yaccarino távozása már több mint egy hete napirenden volt.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.