A tenisz fenegyereke ismét botrányosan viselkedett, kizárták

A 24 éves Nick Kyrgios nem bírt uralkodni magán, a római 1000-es salakos versenyen: a vonalbíróval vitatkozva rúgott, dobált, amit ért.

  • hvg.hu hvg.hu
A tenisz fenegyereke ismét botrányosan viselkedett, kizárták

Amilyen nagy tehetség a 24 éves ausztrál Nick Kyrgios, olyan sokszor nem tud uralkodni magán. Korábban egymást érték a botrányai, beszólásai, legutoljára épp Rafael Nadallal volt szócsatája.

Most a római salakos 1000-es versenyen játszott a holland Casper Ruud ellen, és miután elvesztette az első játszmát 3-6-ra, a másodikat pedig behúzta 7-6-ra, a harmadik, döntő szettben 1-1 volt az állás. Ekkor vitatkozni kezdett az egyik vonalbíróval, a korábbi figyelmeztetései miatt pedig kapott egy büntetőjátékot – rögtön 2-1 re módosult az állás az ellenfél javára.

A még mindig a vonalbíróval vitatkozó Kyrgios előbb földhöz vágta az ütőjét, majd odébb rúgott egy palackot, végül a pályára hajított egy széket, amiért rögtön kizárták.

Mutatjuk:

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.