50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Most jelent meg az Orbán Viktor által szignózott kormányrendelet.
Megpályázza a 2022-es felnőtt cselgáncs-világbajnokság rendezését a kormány, jelent meg a legfrissebb Magyar Közlönyben a kormányhatározat.
A határozat szerint a kormány biztosítja az alább felsorolt összegeket:
Ez összesen mintegy hatmilliárd forint.
2017-ben is Magyarország rendezte a világbajnokságot, akkor Putyin is itt volt, ez a kedvenc sportága a jégkorong mellett.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.