szerző:
MT Zrt.
Tetszett a cikk?

Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője nyerte a Forma-1-es idénynyitó Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így vasárnap ő rajtolhat az élről.

A 30 éves pilótának ez pályafutása 12. pole pozíciója. Bottas mellől csapattársa, a címvédő és hatszoros világbajnok brit Lewis Hamilton startol majd, míg a harmadik rajtkocka Max Verstappené, a Red Bull holland versenyzőjéé lett.

Kiváló időmérőt futott Lando Norris a McLarennel, és Sergio Perez a Racing Point volánja mögött. Előbbi a negyedik, utóbbi a hatodik helyről kezdheti majd meg a futamot.

A Ferrari szempontjából beigazolódott a szakértők többségének a gyanúja, a maranellói istálló autója egyelőre nem tűnik igazán versenyképesnek. A monacói Charles Leclerc csak a hetedik, míg a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel csupán a 11. lett az időmérőn.

Az idény első versenyhétvégéje szigorú egészségvédelmi intézkedések között és zárt kapuk mögött zajlik. Az elmúlt egy hétben több mint négyezer koronavírus-tesztet végeztek el a csapatoknál, és mindegyik negatív eredményt hozott.

A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

  • Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
  • Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:

  • Max Verstappen (holland, Red Bull)
  • Lando Norris (brit, McLaren)

3. sor:

  • Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)
  • Sergio Perez (mexikói, Racing Point)

4. sor:

  • Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  • Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

5. sor:

  • Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
  • Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

6. sor:

  • Sebastian Vettel (német, Ferrari)
  • Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

7. sor:

  • Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)
  • Esteban Ocon (francia, Renault)

8. sor:

  • Romain Grosjean (francia, Haas)
  • Kevin Magnussen (dán, Haas)

9. sor:

  • George Russell (brit, Williams)
  • Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

10. sor:

  • Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
  • Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Novembertől kapható a vadonatúj Xbox

Novembertől kapható a vadonatúj Xbox

Szépen tartja még ma is a 200-as tempót ez a 1978-as Mercedes 450 SEL

Szépen tartja még ma is a 200-as tempót ez a 1978-as Mercedes 450 SEL

A rendőrségnél lehet majd bepanaszolni az iskolaőröket

A rendőrségnél lehet majd bepanaszolni az iskolaőröket