szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyáron aktivizálható a Gulácsi Péter szerződésében szereplő kivásárlási záradék.

Ügynöke szerint az RB Leipzig magyar válogatott kapusának, Gulácsi Péternek van egy záradék a 2023 júniusáig szóló szerződésében, amely alapján idén nyáron akár el is hagyhatná a német futballklubot. 

"Megerősíthetem, hogy Péter kontraktusában szerepel egy kivásárlási záradék, amely idén nyáron aktivizálható" - mondta a Bildnek a svéd menedzser, Hasan Cetinkaya, aki azonban a konkrét összegről nem akart nyilatkozni. "Csak annyit, hogy még a koronás időszakhoz képest is nagyon alacsony" - fűzte hozzá. 

A 30 éves Gulácsi 2015 júliusában, a Red Bull Salzburgtól szerződött Lipcsébe, ahol hamar stabil kezdővé vált, mostanra pedig a csapat egyik kulcsembere és legjobbja. A Bild úgy tudja, hogy az RB Leipzig szívesen kifizeti a játékosért a záradékban szereplő összeget. 

"Ezt megértem, de mostantól csak Oliver Mintzlaff ügyvezető igazgatón múlik, hogy mi lesz Péter sorsa" - fogalmazott Cetinkaya, aki az ilyen kijelentésekkel valószínűleg csak erősíteni akarja a pozícióját a közeljövőben sorra kerülő egyeztetések előtt.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Eltűnik a Váci utca ikonikus épülete

Eltűnik a Váci utca ikonikus épülete

Későbbre tették a Le Mans-i 24 órás autóversenyt, hogy már nézők is lehessenek

Későbbre tették a Le Mans-i 24 órás autóversenyt, hogy már nézők is lehessenek

Nem lesznek misék a fővárosi templomokban

Nem lesznek misék a fővárosi templomokban