A magyarok közül a délelőtti programban ketten is kivívták a továbbjutást: Takács Boglárka a síkfutók 100 méteres számában, Molnár Attila pedig a 800 méteres számában.
Takács a saját országos csúcsától 4 századdal elmaradva, 11.18-cal a harmadikként ért célba a futamában, az elefántcsontparti Marie-Josée Ta Lou (11.08 mp) és a jamaicai Shashalee Forbes (11.12) mögött, így helyezéssel tudott tivábblépni. A verseny után lelkesen nyilatkozott a BHSE atlétája: Egy csoda volt, minden pillanata, mindjárt most is sírok. Összességében ez egy jó futás volt, főleg így délelőtt. Amikor megláttam a futambeosztást kicsit szomorú voltam, hogy szélére kerültem és akikkel harcolnom kell, messze lesznek tőlem, de próbáltam a jó oldalát nézni. mellettem egy 13.15-ös futó van, ezért tudok majd saját magamra, a saját mozgásomra koncentrálni.” Azt is hozzátette, reméli, hogy maradt még benne tartalék, és a hétfő esti elődöntőben meg tudja futni az országos csúcsot.

Molnár Attila már az előfutamában – ahol többek között az olimpiai bajnok Steven Gardiner mellett futott – megjavította a saját országos csúcsát, 44.84 másodperces idővel ért célba. A harmadik helyen futott be, így ő is helyezéssel szerzett helyet az elődöntőben. „A vb előtt egy nappal országos csúcsot vártam magamtól, aztán a váltó után tisztes helytállást, végül lett belőle egy országos csúcs” – mondta a verseny után, hozzátéve, hogy nagyon a határán van annak, ait tud, de a következő körben, hétfő este szeretné tovább faragni az országos csúcsot.
A nap a távgyalogló nők 20 kilométeres versenyével kezdődött, ahol magyar részről Oláh Barbara és Madarász Viktória volt érdekelt, előbbi a 34. (1:35:55), utóbbi a 35. (1:36:13) helyen zárt. A világbajnoki címet a spanyol Maria Perez nyerte 1:26:51-es idővel.
Oláh elégedetten nyilatkozott a befutó után. „Nemrég részleges szakadás volt a combizmomba, emiatt egy hétig nem nagyon tudtam gyalogolni, amit sajnálok, mert jól mentek az edzések, de ez most így jött ki, megyünk tovább” – mondta a hatszoros magyar bajnok.
Madarász – aki tavaly 35 kilométeren bronzérmet nyert az Eb-n – decembertől komoly beteséggel küzdött, ami nehezítette a felkészülését. „A tavalyi Eb-bronzot és az időeredményt is el kell engednem, és talán ez a legnehezebb, hogy nem tudom azt hozni, ami bennem lett volna, mert a háttér és a körülmények is rosszabbak mint tavaly, ezért csak élvezni szeretném ezt a részét” – nyilatkozta a verseny után.