Jön a lex Milák, a honvédelmi miniszter új feladatot kap

A sportért is felelős honvédelmi miniszter ítélheti oda az olimpiai járadékot annak az edzőnek, akire a sportoló nem tesz javaslatot.

Jön a lex Milák, a honvédelmi miniszter új feladatot kap

Tavaly nagy vihart keltett, hogy Milák Kristóf úszó olimpiai bajnok nem tett javaslatot, melyik edzője kapja meg az élete végéig járó olimpiai járadékot, havi bruttó 418 ezer forintot.

Az olimpia utáni, ennél egyébként sokkal nagyobb összegű egyszeri pénzjutalmat kioszthatta helyette az Úszó Szövetség, de a járadékot nem ítélhette oda.

Idén februári hír volt, hogy a hazai sportélet hat befolyásos vezetője azt javasolta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak: az olimpiai életjáradékra jogosult sportolók ne kapják meg az eredményük után járó pénzt, ha nem nevezik meg a járadékra szintén jogosult edzőjüket.

Az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága ilyen messzire nem ment el. A csütörtöki ülésen egy más témájú sporttörvény-módosítási javaslatot kiegészítve azt fogadta el, hogy ha a sportoló senkit nem nevez meg, akkor a honvédelmi miniszter dönthessen annak az edzőnek a javára, aki az érmest a járadékra jogosultságot megalapozó versenyt megelőzően közvetlenül, legalább egy évig folyamatosan felkészítette. Mindez egy évre visszamenőleg is érvényes, vagyis Milák edzője a párizsi olimpia alapján megkaphatja a járadékot. A visszamenőleges jogalkotás tilalma ugyanis nem vonatkozik arra az esetre, amikor a változás előnyös az érintettnek.

Azt is egyértelművé tették, hogy az edzők a járadékot csak a 45. születésnapjuk után kaphatják meg, mert az indoklás szerint manapság nem ritka, hogy az edző fiatalabb a sportolónál, így nem indokolt 30-as éveiben járó edzők járadékban részesítése, mert ez az edzői munkára irányuló motiváció ellen hathat.

A Törvényalkotási Bizottsága javaslatáról a jövő kedden szavaz az Országgyűlés.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.