Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Lenthár Balázs
Szerzőnk

Lenthár Balázs

Lenthár Balázs hvg360

„A történelem nem szolgája az ideológiának” – interjú II. Andrásról és az Aranybulla-sorozatról Zsoldos Attila történésszel

Az Aranybulla-sorozatban megjelenő, pozitív II. András kép alapját lényegében Zsoldos Attila történész, akadémikus kutatásai adták, aki 2010-ben szakított azzal a 2-300 éves trenddel, miszerint a király csak sodródott az eseményekkel és ami jót tett, arra is úgy kényszerítették rá az alattvalói. Mindezek ismeretében nem csoda, hogy Zsoldost is megkeresték a sorozat alkotói, hogy vegyen részt szakértőként a munkában, ám ő a forgatókönyv láttán nemet mondott. Vele beszélgetünk II. András politikájáról, az Aranybulla jelentőségéről, az ellenállási záradék félreértéséről, illetve a történelem és az ideológia viszonyáról. Kiderül az is, valóban egy balkáni összeesküvés végzett-e Gertrúddal, mint azt a sorozat sugallja.

Lenthár Balázs hvg360

Megtörhető egy nép ellenállása a hátország pusztításával?

Az ukrán infrastruktúra és más polgári célpontok elleni orosz rakéta- és dróntámadások egyik fontos célja a lakosság moráljának rombolása. Természetesen senki nem örül annak, ha rakétázzák az otthonát, ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy mennyire vált be ez a stratégia a történelemben, azaz, rá lehet-e kényszeríteni egy népet pusztán bombázással a kapitulációra?

Lenthár Balázs Itthon

Vitézzé avattak egy államtitkárt, miközben a cím használatát is törvény tiltja

A Vitézi Rendet a második világháború után feloszlatták, bár emigráns szervezetként tovább működött, a rendszerváltás után viszont több ilyen nevű szervezet is alakult Magyarországon. Ami összeköti őket, hogy egyik sem vesz tudomást a vitézi cím használatát tiltó, ma is hatályos törvényről, ráadásul mostanra a kisebbik kormánypárt láthatóan beépült a magát legitim Vitézi Rendnek nevező szervezetbe.

Lenthár Balázs hvg360

Annyira belejöttünk a hintapolitikába, hogy akkor is csináljuk, amikor semmi értelme

A magyar történelem Mohács utáni évszázadainak egy megkerülhetetlen élménye a hintapolitizálás, a XVI-XVII. században a török és a német között őrlődtünk, aztán Trianonig a kuruc-labanc dichotómia határozta meg a közéleti gondolkodásunkat, a két világháború között pedig a revíziós vágyaink diktálta igyekezetből úgy törekedtünk minél jobban profitálni a német orientációból, hogy azért cserébe a kötelező minimumot akartuk nyújtani csak. Ami összeköti a múlt ezen nagy hintajátszmáit, az az, hogy valamilyen formában mindig kényszerpályán voltunk és egy erősen korlátozott mozgástérből próbáltuk kihajtani a legjobbat. Volt, amikor még össze is jött, máskor pedig csúfos kudarcot vallottunk. A hintapolitika ugyanis kockázatos játék, így nagyon fontos, hogy akkor van értelme csinálni, ha van egy nagy közös cél, amiért érdemes dolgozni, ha úgy alakul, még önmagunk ellenében is.

Lenthár Balázs hvg360

Ilyen, mikor a "békéről" tárgyalnak az oroszokkal

Orbán Viktor miniszterelnök újraértelmezte a magyar történelmet, mikor arról beszélt, 1956-ban a béketárgyalás kikényszerítéséért harcoltunk. A valóság azonban nem ez volt, ráadásul az oroszokkal nem is lehetett csak úgy egyezkedni. Az 1956-os szabadságharc leverésére készülő orosz vezetés ugyanis úgy határozott, hogy a tárgyalás örvén elfogják a magyar katonai legfelsőbb vezetés jelentős részét, mintegy idejekorán kikapcsolva őket a későbbi harcokból.

Lenthár Balázs hvg360

A választók akaratát mutatja, vagy olcsó politikai játékszer a népszavazás?

Nincs az a mindent kézivezérléssel irányító, elvetemült diktátor, akinek időnként ne kellene ország és világ előtt bizonyítania, hogy ő márpedig a nép támogatásával gyakorolja a hatalmát, így minden, amit csinál, az legitim. Erre a demonstrációra pedig remek eszköz a népszavazás intézménye. Ez persze nem jelenti azt, hogy eleve is ördögtől való elképzelés lenne, csak, mint minden szerszám esetében, itt is az a döntő, hogy ki használja és mire.

Lenthár Balázs hvg360

Helyek, amelyek már nincsenek – Saeftinghe, az elsüllyedt város

A mai Hollandia területén, azon a mocsaras vidéken, ahol a Schelde-folyó találkozik az Északi-tenger vizével, hajdanán, egészen a koraújkor közepéig, virágzó városka állt. Saeftinghe története kezdetben a természetet lebíró emberi elszántság története is volt. Aztán a természet – némi emberi rásegítéssel – visszavágott.

1 2 3 4 5 6 7 8 9