szerző:
MTI

A szex a legjobb lámpalázcsillapító nyilvános szónoklat vagy egyéb szereplés előtt – állítja egy skót pszichológus.

Stuart Brody csaknem 50 férfi és nő két hetes feljegyzései alapján jutott arra, hogy a szex remek higgasztó hatású. Az alanyok nemi életükről és vérnyomásukról vezettek naplót, amelyek alapján kirajzolódott, hogy a szextől tartózkodók vérnyomása szökött fel a leginkább stresszhelyzetben. Brody meglátása szerint a szeretkezésnek nem csak rövidebb távon, hanem legalább egy teljes héten át is megmutatkozik feszültségoldó hatása. A pszichológus felhívta a figyelmet arra, hogy a legjobb nyugtató a „klasszikus” szex, azaz a párban művelt.

MTI Világ

Szexbotrány a brit liberálisok vezetésében

Néhány héttel azután, hogy a brit Liberális Demokrata Párt vezetője belebukott alkoholizmusába, egyik utódjelöltje vasárnap szexbotrány miatt volt kénytelen távozni pártbeli tisztségéből.

Panoráma Tech

A szexmentes szaporodás evolúciós zsákutca

Az egynemű élőlények nem tudnak kellően alkalmazkodni a környezet változásaihoz és széles körben elterjedni sem: az aszexuális szervezetek kezdetben sikeresek lehetnek, sikeresebbek, mint biszexuális rokonaik, végül mégis nagy árat kell fizetniük azért, hogy nem képesek alkalmazkodni – erre a következtetésre jutottak brit kutatók egy gombafaj genetikájának és földrajzi elterjedését tanulmányozása alapján.

Panoráma Tech

Lefogyás után jobb a szex

A fogyás jó hatással van a szexuális problémák megoldására – derítették ki Vancouverben dolgozó tudósok.

Világ

Pierre atya a szexről a melegekről és az egyházról

Pierre atya, aki katolikus pap és egyben a felmérések szerint Franciaország egyik legnépszerűbb személyisége legújabb könyvében állást foglal amellett, hogy a katolikus papok köthessenek házasságot, továbbá hogy nőket is szenteljenek pappá és hogy nem akadályozzák a melegek életközösségének elismerését.

MTI Világ

Bunkerekben őrzik a kelet-európai szexrabszolgákat

Kelet-európai szexrabszolgák középkori bánásmódjáról ír a The Sunday Telegraph. A lap szerint Macedóniában föld alatti bunkerekben tartanak fogva lányokat. Az albánok ellenőrizte londoni szexpiacon köt ki a kelet-európai lányok többsége.

eurohirek.hu Világ

Szexposzterek EU-pénzből

Nagy vihart kavart Ausztriában egy művészeti projekt, amelynek részeként II. Erzsébet királynőt, George W. Busht és Jacques Chiracot szexjelenet közben ábrázolják. Az óriásplakátok Bécsben, nyilvános hirdetőtáblákon jelentek meg.

Panoráma Világ

A szexuális fantáziálás jótékony hatása

A pszichológusok szerint a szexuális fantáziálások növelik az ember kreativitását, rendben tartják fizikai egyensúlyát. Chiara Simonelli pszichológus, aki behatóan foglalkozik ezzel a témával, arra a következtetésre jutott, hogy az erotikus fantáziák már akkor is pozitív szerepet játszanak, ha a valóságban nem valósulnak meg.

Hivatalos: november 7-én újra Budapestre jön Erdogan

Hivatalos: november 7-én újra Budapestre jön Erdogan

Durvul a kampány Csömörön: a polgármester erőszakkal vádolja fideszes kihívóját

Durvul a kampány Csömörön: a polgármester erőszakkal vádolja fideszes kihívóját

Áder: Magyarországnak nincs akkora felelőssége a bolygóért

Áder: Magyarországnak nincs akkora felelőssége a bolygóért

Szövetségbe forrt illiberális köztársaságok – Orbán mondja meg, ki a türk

Szövetségbe forrt illiberális köztársaságok – Orbán mondja meg, ki a türk

Nem vállalnak gyereket ezek a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást

Nem vállalnak gyereket ezek a tinédzserek, ha a kormány nem veszi komolyan a klímaváltozást

Lezárták az M1-est Budapest felé

Lezárták az M1-est Budapest felé