Csak a szerencsén múlt, hogy nem hackelték meg a Samsung telefonokat
A Samsung előretelepített alkalmazásai könnyen hackerek célpontjaivá válhattak – figyelmeztet egy friss biztonsági jelentés.
A Samsung előretelepített alkalmazásai könnyen hackerek célpontjaivá válhattak – figyelmeztet egy friss biztonsági jelentés.
hvg.hu
Méltó módon ünnepli meg közel három évtizedes fennállását a Tamagotchi. Miközben a mai technológiából is merít egy keveset.
hvg.hu
Volt idő, amikor az Apple egészséges életre vonatkozó tervei más irányt vettek, és sokkal komolyabb lehetőségeket is vizsgáltak. Az ötletelés megakadhatott, de közel sem biztos, hogy a technológiai óriás letett nagyívű terveiről.
hvg.hu
Nemsokára bejelenti a Microsoft a Windows következő generációját. Úgy tűnik, valóban nagy változásokat hoz majd magával, s erről álláshirdetések is árulkodnak.
hvg.hu
Sokan amiatt morogtak, hogy be kellett zárkózniuk otthonukba a koronavírus-járvány miatt. Pedig ott legalább kényelemben voltak, nem úgy, mint egyes Microsoft-alkalmazottak, akik az adatközpontokban rendezték be hálószobáikat.
hvg.hu
Nem szívesen mutatná meg a lakását online beszélgetőpartnereinek? Az alábbi, ingyenesen használható weboldalon komolyabb és szórakoztatóbb virtuális háttereket tölthet le a videokonferenciákhoz.
hvg.hu
Felfedezte Szibéria legrégibb permafroszt (örökké fagyott) talaját egy nemzetközi kutatócsoport. Az 50 méter mélyen fekvő talajréteg 650 ezer éve fagyhatott meg - közölte a bremerhaveni Alfred Wegener Intézet (AWI).
MTI
A vadon élő állatok szokásairól néha meghökkentő ötletekkel lehet csak adatokat gyűjteni. Így történt ez nemrég két csigafaj esetében is.
hvg.hu
A 110 millió éves lábnyomokat a doveri fehér sziklák közelében fedezték fel, egy vihar után.
hvg.hu
Gulyás Gergely június 15-re ígérte, de csak 30-án vezetik be. Pedig a fejlesztés állítólag már kész.
hvg.hu
A légi permetezés csupán időleges megoldást nyújt és a felnőtt szúnyogok számát nem csökkenti érdemben – írta a virológus.
hvg.hu
Néhány évtized alatt sokat nőtt a várható élettartam, de a technológiai előnyök ellenére a folyamaton nem lehet változtatni.
hvg.hu
A kutatók megnézték a térfogatot, a spermium-koncentrációt, valamint a spermiumok mozgásképességét, de jelentős eltérést egyiknél sem találtak.
hvg.hu
A korábbiakhoz hasonlóan ismét 3 hétre módosul a vakcina második oltásának ideje.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Portugáliában éppen akkor ugrott meg a fertőzésszám, amikor több száz drukker Budapestre jött szurkolni.
hvg.hu
Új vámkezelési szabályok lépnek életbe július 1-től, amelyek minden olyan vásárlót érintenek, akik az Európai Unión kívül eső webshopokból rendelnek. A Magyar Posta nemrég közzétette a rendszerhez alkalmazkodó díjtáblázatát.
hvg.hu
Amerikai kutatók szerint rendkívül gyorsan nő a Föld hőelnyelő képessége, amit kifejezetten aggasztónak tartanak.
MTI
Menekülne egy Zoom-értekezletről, de nem tudja, hogyan tegye? Az alábbi ingyenes webalkalmazás különféle háttérzajok előcsalogatásával segít a szabadulásban.
hvg.hu
Zacharias Vamvakousis zenész-informatikus alkotta meg azt a technológiáva, amely segítségével 25 különböző hangszer bármelyikén képesek játszani a mozgássérült zenészek.
MTI
Egy Samsung-szabadalom alapján készült renderelések mutatják, hogy némi dizájnbeli változtatással még jobb lehet a gyártó jövőbeni, háromszor hajtható telefonja.
hvg.hu