Génszerkesztéssel kísérleteztek a tudósok a világűrben, fontos lépés lehet az űrutazásban

A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén dolgozó Christina Koch elsőként alkalmazta a genetikai ollót a világűrben.

  • hvg.hu hvg.hu
Génszerkesztéssel kísérleteztek a tudósok a világűrben, fontos lépés lehet az űrutazásban

A CRISPR/Cas9 genetikai olló alkalmazásáról az elmúlt években sokat lehetett már hallani, legutóbb épp azt, hogy miként lehetne az eddigieknél sokkal hatékonyabban alkalmazni a technológiát. A kísérletek azonban eddig csak a Földre korlátozódtak, ám a tudósok máshol is próbálgatják már a módszert.

A Plos One című tudományos lapban megjelent publikáció szerint Nemzetközi Űrállomás fedélzetén dolgozó Christina Koch volt az első, aki a genetikai ollót a világűrben használta. A kísérletben arra voltak kíváncsiak a tudósok, hogy a metódussal roncsolt DNS képes-e regenerálódni a mikrogravitációs környezetben.

A kísérlet során Koch egy élesztősejt-kultúrában található DNS-t roncsolt még 2019 májusában, az erről készült tanulmányt azonban csak most tették közzé. Ezek szerint a kísérlet sikeres volt, vagyis a világűrben is lehetséges a génszerkesztés alkalmazása.

NASA / Sebastian Kraves

Mindez azt jelenti, hogy a jövőben az erre épülő kutatásokkal biztonságosabbá tehetők az űrutazások, az űrhajósokat érő sugárzás pedig kevésbé lesz káros hatással rájuk. Ezzel pedig nemcsak a marsi, de a Marson túli utazás is közelebb kerülhet a valósághoz.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.