Akár másolsz, akár nem: fizetsz!

A kapuadó mindenkire vonakozott, akár bement az a fránya szénás szekér a kapunkon, akár nem. Ugye milyen középkori? És most nézzük mennyit fejlődtünk az elmúlt évszázadokban... 

A reprográfiai jogdíj magyar nyelven annyit jelent, hogy ha pl. veszünk egy üres CD-lemezt (mivel arra a későbbiekben képesek vagyunk zenei másolatokat rögzíteni), a szerzők „kártalanítása” érdekében  kompenzációra van szükség. A lemezek árába tehát beépítenek egy (igen magas) százalékot, reprográfiai jogdíj címen. (No, most már tudjuk miért ilyen drága az üres CD és DVD lemez). A dolog pikantériája, hogy ezt a jogdíjat mindenképpen kifizetjük amikor megvesszük a lemezt. Függetlenül attól, hogy később esetleg nem zenét, hanem adatot írunk a CD-re (mert ilyet is lehet, csak ezt a jogszabályalkotók biztos nem tudták), esetleg nem írunk rá sem zenét, sem adatot, hanem festékszóróval befújjuk rózsaszínre és dekorációnak használjuk a kert végében a budiban. Ez a fajta jogdíj tehát feltételezi (milyen jogon? Ki tudja...), hogy mi bűnös módon lekopizzuk szomszédasszonyunk Best-Of DemjénRózsi CD-jét, ergo fizetnünk kell. Mondhatnánk úgy is: akár bemegy a szénás szekér a kapun, akár nem, a polgárok és jobbágyok fizetnek. CD-k DVD-k esetében persze ezt tudtuk, nem újdonság. De kevesebben tudják, hogy bizony nem csak az üres CD-k és DVD-k árába van beleépítve eme kis "huncutság"...

Elúszik a reprográfiai díj... de hová?

A helyzet nem jobb a fénymásolók esetében sem: a fénymásolók árában is van ilyen jogdíj, hiszen mi galád módon arra használjuk a fénymásolót, hogy eredeti műveket sokszorosítsunk, ezzel is károsítva a mű szerzőjét. Hogy az EU-ban és Amerikában is, az ún. első vagy „eredeti” másolat (first generation copy) jogdíjmentes, az minket magyarokat nem zavar. Fizetünk és kész. Hogy esetleg saját műveinket/rajzainkat fénymásoljuk? (Merthogy ilyen is van ám...) Ez megint nem villant be a jogalkotóknak... A legújabb elképzelés szerint az adathordozók és a fénymásolók után, a nyomtatók árába is be kellene építeni egy kis reprográfiai-jogdíjat, hiszen ki tudja mit nyomtat ki otthon a sunyi felhasználó? Talán csak nem könyveket sokszorosít? Mellesleg ha valaki 100 oldalnál többet nyomtat ki otthon, akkor a gatyája is rámegy a festékkazettára, szóval az otthoni nyomtatás általában pár oldalas manőverekre korlátozódik...  Az otthoni nyomtatók különben sem számítanak „sokszorosításra” alkalmas berendezésnek, ezt még az ovisok is tudják. Dehát ez sem jutott a jogalkotók eszébe. (Eszükbe jut ezeknek valami egyáltalán?) 

A kérdés csak annyi, meddig lehet ezt még fokozni? Hiszen a monitor pl. alkalmas arra, hogy filmeket nézzünk rajta, és amennyiben a film nem eredeti DVD-ről jelenik meg (hanem pl. közvetlenül a merevlemezről, hála a DivX-nek), akkor a monitor árába is kellene jogdíj (nézési-adó például). Sőt ! A másolt zeneszámok hangszórók segítségével jutnak hallócsatornáinkba, tehát a hangsugárzók árába is kellene jogdíjat építeni. Egy billentyűzet pedig alkalmas arra, hogy mások műveit újra-begépelve elektronikus formában sokszorosítsunk. Billentyűzet jogdíj is kell ! Billentyűzet-adó... nevetségesen hangzik, igaz? Pedig elnézve az eddigi reprográfiai-rendelkezéseket, lehet, hogy megérjük.