Az informatikai szakzsargon egyik legújabb (bár már így is több éves) kifejezése, az angol „fake” szó. Szó szerint „hamisítványt” jelent, PC-s és grafikusi szövegkörnyezetben azonban olyan fotókra és képekre utal, amik részben- vagy teljes mértékben manipulálva lettek; természetesen számítógép segítségével. A fake megjelenése mindennapjainkban egy érdekes folyamatot indított el – nézzük csak konkrétabban ! 

A fényképezés feltalálása után (itt említsük meg az úriembert akinek mindezt köszönhetjük, hiszen megérdemli: William Henry Fox Talbot) valamint az utána következő „hőskorban” a fotó a valóság tökéletes tükörképének, sőt megcáfolhatatlan bizonyítéknak számított. Az első fotóknak az emberek csodájára jártak, Talbot első képei előtt a nézelődők sorokban kígyóztak, hihetetlenkedve bámulták, sőt sokáig nem is értették, hogy hogyan és miként kerül a „valóság a papírra”. Viccesnek hangzik, de sokan (főleg az idősebbek) azt hitték, nem túl jól sikerült, fekete-fehér festményekről van csupán szó. A fényképezés aztán robbanásszerűen elterjedt, ebben nem kis szerepe volt George Eastmannek (a Kodak alapítója), aki az előzőleg bonyolult technikai eljárást és komoly felkészültséget igénylő fotográfiát forradalmasítva - a "fényfestés" praktikáját a nagyközönség számára is elérhetővé tette. Eastman 1888 júniusában mutatta be a világ első, egyszerű és olcsó kameráját (fényképezőjét), amellyel kezdetét vehette a tömeges amatőr fényképezés. Ettől az időszaktól egészen az 1970-es évekig a fénykép tehát csalhatatlan bizonyíték volt (még a bíróságokon is). Ha valaki odaállt pl. a Big Ben elé, majd lefényképeztette magát – nos, akkor biztosak lehettünk benne, hogy valóban ott is volt. A számítógépek térhódításával, a grafikai és animációs szoftverek elterjedésével azonban megjelent a fake.

 Először természetesen a filmipar kezdte el „hamisítgatni” a háttereket, képeket, később azonban már a lelkes, otthoni felhasználók is elkezdték a fake-készítést. Az internet elterjedésével pedig elszabadult a pokol. Bármikor találhatunk ruha nélküli képeket híres sztárokról (akik persze sosem vetköztek le egy fotósnak sem), láthatjuk Bill Clintont alsónadrágban a tizennegyedik utca közepén és így tovább. A legszomorúbb a bulvár- és pletykalapok lelkesedése: a műfaj által megkövetelt ún. „álhírekhez” - ezek általában a lap hátulján vannak és mindenki tudja, hogy nem igazak - ezentúl fotókat is kap a nagyérdemű.

Itt aztán minden van az égvilágon, kétfejű kutyák, abnormális méretű „guiness” padlizsánok és uborkák, igazinak tűnő ufók (gondosan „szemcsésített” fotókon, hogy igazinak hasson), és még ezer más dolog. A magazinok modell-lányairól eltüntetik a szemölcsöket, majd kicsit „széthúzzák” a fotót, hogy a lábuk hosszabbnak hasson. Ha kicsit kutakodunk a neten, akkor találhatunk oldalakat, ahol lelkes (és valószínűleg éppen munkanélküli) grafikusok ajánlgatják szolgáltatásaikat, mondván „20 dollárért tíz fotót kap, amint Stallone-val együtt bulizik!” és hasonlók.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a képek manipulálására nemcsak a fotóeditor szoftverek adnak lehetőséget: a komoly grafikai- és animációs szoftverek (pl. Maya, 3DsMax) által renderelt képek néha bizony könnyen megtévesztik a szemet. Ha pedig elkövetik azt az „aljasságot” (és elkövetik), hogy a renderelt (azaz számítógéppel számoltatott) ábrákat összekeverik az igazi fotókkal, akkor bizony előáll az az eset, ami pár évtizede még lehetetlennek tűnt: nem tudjuk megmondani, hogy amit a fotón látunk, az igazi vagy nem? (jó példa erre, a http://www.alias.com/eng/etc/fakeorfoto/ oldalon található quiz, ahol képekről kell eldöntenünk, hogy igazi vagy nem. Csináljuk meg a tesztet, meg fogunk lepődni a végeredményen...) A fotókba vetett bizalom tehát kezd teljesen eltűnni, az újabb áldozat pedig a film lesz. Ezt a trendet a Forrest Gump c. film immáron klasszikus képsorai inditották világhódító útjára: emlékezzünk csak... Tom Hanks találkozik Kennedyvel – mit tagadás, az a bizonyos bejátszás elég élethű, és ez még csak a kezdet. Napjainkban még sikerültebb, lélegzetelállító, esetleg a valóságtól „megkülönböztethetetlen” filmtrükkök (pl. a Mátrix autópályás üldözése) vannak – nem nehéz megjósolni, hogy a technika jelenlegi fejlődése mellett, pár éven belül nem csak a fotókra, hanem a filmvászonra és a televízió képernyőjére is azt teszünk, amit csak akarunk. Az ILM stúdiójában már 2004-től folynak kisérletek, hogy miként lehetne élő- és számítógépes szereplők „keverésével” olyan, teljesen élethű és hihető filmeket forgatni, melyekben a főszereplő pl. Marilyn Monroe és Nicolas Cage , vagy Humphrey Bogart és Cameron Diaz.    

Fél évszázad alatt tehát a fénykép (szegény) teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal: mostantól a néző dolga, hogy elhiszi-e amit a szemével lát. A sorban a következő a televízió és a mozi lesz. Hogy aztán mi következik azt még nem tudni, de egy biztos: bármit is látunk a következő években, ne higgyünk a szemünknek !