Az iGo My Way 2009 for iPhone nem kifejezetten új darab, ellenben néhány hete látott napvilágot hozzá az 1.1-es frissítés. A korábbi verziót meglehetősen sokan szólták le, bizonytalan volt a GPS-vétel, lassú volt a szoftver, és nem is nagyon használta ki az iPhone lehetőségeit.
Ám alig két hete megjelent az 1.1-es verzió, amely nemcsak egyszerű ráncfelvarrást jelent és hibajavítás szerepét tölti be, hanem valóban az iPhone-os „feelinghez” illő navigációs szoftverré teszi a többi platformon amúgy már régóta népszerű alkalmazást.
Telepítés
Az iGo iPhone-os verziójának telepítése nem tér el semmiben a megszokott folyamattól: megvásároljuk az App Store-ban, letöltjük, és szinkronizáláskor már megy is a helyére. Hely viszont kell neki rengeteg, a csomag mérete 1,4 GB. Így a letöltés és a szinkronizálás sem két perc, de szerencsére ezt jó esetben csak egyszer kell átélnünk (meg mondjuk a negyedéves térképfrissítéseknél).
Ha felkerült a szoftver a gépre, az első indításkor át kell esnünk egy párlépéses konfigurációs varázsló kérdésinek megválaszolásán. Itt választhatjuk ki a felület és a hangos navigáció nyelvét (mindkettő lehet magyar, hangban pedig női és férfi hangot is választhatunk, ahogy az iGo esetében ez már megszokott), a mértékegységeket stb. Dönthetünk az alap útvonal-tervezési opciókról, a közlekedési eszköz típusáról stb. is. Ha ezzel megvagyunk, már az alap iGo felületet fogjuk látni, és kezdődhet az utazás...
Felület és használat
Az iPhone-os iGo az iGo amigo szoftvertől örökölte az alapjait, vagyis abban biztosak lehetünk, hogy nem egy túlbonyolított felületet kell babrálnunk, miközben a funkciók tekintetében azért nagyjából mindent megkapunk, amire szükségünk lehet.
Az alapképernyőn négy gombot találunk, ebből a felső a térképet nyitja meg, amelyen az utolsó beállításoknak megfelelő útvonalat látjuk.
Menet közben, álló módban
Szintén menet közben, fekvő módban
A második gomb az Úticél feliratot viseli, nem túl meglepő módon itt választhatjuk ki, hogy éppen hová mennénk. Kereshetünk címre, amelyet mi gépelünk be (a teljes képernyős billentyűzetnél a lehetséges bevitelnek megfelelően „tiltódnak” le a gombok), kereshetünk a térképet böngészve (immár kihasználva a kétujjas közelítési/távolítási lehetőséget), választhatunk címet a telefon címjegyzékéből vagy a kedvencként felvettek közül, illetve próbálkozhatunk a Hasznos helyek (POI) adatbázis alapján is rátalálni a célra.
Gyors és kényelmes szövegbevitel
A tesztek során valamennyi lehetőség flottul és megfelelő tempóban működött.
POI keresésnél kategóriánként is válogathatunk (benzinkút, étterem, parkoló, egyéb), utóbbi esetben kereshetünk egy adott településen, a közelünkben, a már megtervezett útvonal mentén vagy a korábban megadott cél körül. Így az útvonal összeállításakor köztes pontokat is megadhatunk, ráadásul nagyon kényelmesen. Érdekesség, hogy a POI bejegyzésekben szereplő telefonszámokat közvetlenül a programból tárcsázhatjuk. Elég komoly adatbázist tettek a program alá: több mint 50 ezer hasznos pontot ismer.
Az Útvonal gombbal kérhetünk alternatív útvonalakat, és itt szimulálhatjuk a navigációt, ha szeretnénk előre „bejárni” virtuálisan az útvonalat stb. Az útvonal beállítások részben pedig megadhatjuk, hogy milyen járművel utazunk, mi a legfontosabb szempont (gazdaságosság, gyorsaság, rövidség stb.), illetve hogy milyen úttípusokat vegyen figyelembe a program a tervezésnél (autópálya, komp stb.). Ezeket természetesen később bármikor módosíthatjuk.
Az utolsó gomb a főmenüben a Tovább névre hallgat, ezt megérintve jutunk a működés szempontjából fontos beállításokhoz. Itt választhatjuk ki például a lejátszási listát, ha navigálás közben esetleg a telefonról hallgatnánk a zenét is.
Ám ami ennél is fontosabb, itt adhatjuk meg, milyen eseményeknél kérünk hangos figyelmeztetést (például sebesség túllépése), választhatunk egy 3D-s járműgrafikát, ha unjuk már a kék nyilat, módosíthatjuk a menü- és térképtémát a napszaknak megfelelően (kérhetjük az automatikus váltást is), illetve megadhatunk manuális kezdőpontot (ekkor a GPS kikapcsol).
Navigáció
Ha egyszer nekivágtunk az útnak, itt is érvényes, mint minden GPS-nél: olyan helyre tegyük a telefont, hogy „rálásson” a műholdakra. Ez az iPhone-os iGo esetében különösen fontos, mert nálunk hajlamos volt néhány másodpercre elveszteni uralmát a dolgok fölött, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy mi egy iPhone 3G-n teszteltük, a 3GS esetében a GPS és a processzor is változott, így ott korántsem biztos, hogy produkálja ezt.
Navigálás közben a térképet egyszer megérintve juthatunk el a gyorsmenühöz, ahol válthatunk a nézetek között (2D, 3D, 3D+), megadhatjuk a közelítés mértékét, illetve választhatunk a nappali vagy éjszakai megjelenítés között. Ugyancsak innen kényelmesen elérjük a kedvenceket és a címjegyzéket, bekapcsolhatjuk a „Turbó hangot” és a zenelejátszási funkciókat is itt találjuk (utóbbi talán az egyetlen, ami túlzottan lassan reagál a programban).
Akár szimulációt is kérhetünk
A 3D+ megjelenítés a térkép térbeli megdöntése, a hidak, domborzati elemek viszonyainak megmutatása mellett azt is jelenti, hogy a fontosabb látnivalók 3D-s objektumként meg is jelennek a térképen.
Teljes kényelem
Az iGo iPhone-os változata a kényelmes felület mellett funkciókban is elkényeztet minket. A „Hol vagyok” gombot megérintve minden fontos adatot megkapunk tartózkodási helyünkről, és azonnal kikereshetjük például az autószervizeket, rendőrséget, egészségügyi pontokat, ATM-eket. Vészhelyzetben jól jöhet!
Navigálás közben a térkép fölött állandóan látjuk a sávinformációkat, a fontos útjelző táblákat, így egyszerűbben eligazodunk a többsávos utakon, bonyolultabb kereszteződésekben. Az interaktív billentyűzet szintén praktikus, képes ajánlatokat tenni a korábban megadott célok alapján a megkezdett adatbevitelnél, ami meggyorsítja a munkát.
A többi iPhone-os alkalmazáshoz hasonlóan az iGo is automatikusan láttatja a fekvő és álló nézetet, attól függően, hogyan helyezzük el a telefont.
A hangos navigáció lényeges momentuma, hogy minden tisztán érthető legyen, és ezzel az iGo esetében abszolút nincs semmi gond. Navigálás közben változtathatjuk a hangerőt is (ha nem navigálunk, akkor a hangerőgomb a telefon csengetési hangerejét szabályozza), illetve bekapcsolhatjuk a „Turbo hangot” is, amitől kicsit ugyan „recsegősebb”, de hangosabb is lesz a hang (viszont azért tisztán érthető marad).
Összegezve
Mindegy egybevetve, nekünk tetszett az 1.1-es iGo, a felület nagyon kényelmes, és gyakorlatilag minden olyan funkció bekerült a szoftverbe, amelyre ténylegesen szükségünk lehet.
Néhány apró bug azért még maradt, a célállomás megadása után például magyar menü választása esetén is kapunk angol nyelvű üzenetet (például ahol célállomásként vagy köztes célként határozhatjuk meg az éppen kiválasztott helyet), illetve a beépített zenelejátszó felület elég lassan reagál.
Majdnem teljesen magyar...
Néha azt tapasztaltuk, hogy a program némileg fáziskésésbe került, mintha elvesztette volna egy pillanatra a műholdakat. Persze könnyen lehet, hogy ez utóbbi gond nem jelentkezik a 3GS iPhone-okon, így örömmel vennénk, ha a kommentekben megosztaná velünk a tapasztalatait az, akinek ilyen készüléke van. A telefon akkuját a navigáció elég rendesen eszi, így érdemes autós töltőt és tartót egyaránt beszerezni, ha az iPhone-nal akarunk navigálni egy hosszabb úton, de néhány városi menetet nálunk könnyen kibírt azért (utána még tudtunk telefonálgatni, zenét hallgatni stb. a nap végéig).
Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a 100 dolláros ár, amit a teljes Európa térképért elkérnek, elég borsos összeg az App Store átlagáraihoz képest, de a térképeknek bizony jogdíjuk van, és hát maga az alkalmazás is elég komoly fejlesztés (ráadásul még így is olcsóbb, mintha más PDA-ra/okostelefonra vennénk meg egy MicroSD kártyán). A térképek frissítése 2010 decemberéig ingyenes ehhez a verzióhoz.
A telefonos navigálásnak persze akadnak hátulütői is. Például bejövő hívás esetén átmenetileg le kell mondanunk a navigációról, mivel az iPhone nem enged multitaskban dolgozni külső fejlesztésű programokat. Hosszabb hívás esetén persze megtehetjük, hogy a telefonalkalmazást háttérbe küldjük, és beszélgetés közben újra elindítjuk az iGo-t, de arra az időre, amíg a hívást jelző ablak bejön, akkor is ki fog lépni a térképszoftver, és a betöltése nagyjából 25-35 másodpercet vesz igénybe (első vagy többszöri betöltéstől függően, és szigorúan az iPhone 3G-re vonatkoztatva, mivel csak azon próbáltuk), amit addig navigáció nélkül töltünk.
Ez persze csak ritkán szokott problémát okozni, így ha iPhone-t használunk, és nem akarunk külön navigációs készüléket beszerezni mellé, az almás navigációval is egészen jól elboldogulhatunk.