Fordulat az izraeli–iráni háborúban: Moszkva kétszeresen is elszámította magát
Oroszország sorra veszíti el szövetségeseit: Szíriából egyre inkább kiszorulnak, s az Irán elleni izraeli–amerikai fellépés is kényelmetlen helyzetbe hozza Moszkvát.
Azt jósolták, az internet a szabadság, a politikai aktivizmus és az örök béke birodalmát hozza majd el. Nem így lett. Két évtized telt el, és az internet nem buktatott meg egyetlen diktátort sem, és nem rombolt le országhatárokat.
Az internet nagy reményekkel indult útjára, és mindenki hinni akart abban, hogy megváltoztatja a világot. Sokan vallották, hogy a netnek köszönhetően toleránsabbak leszünk, az internet megszünteti a nacionalizmust, a világot pedig egy jól behálózott, békés faluvá alakítja. A Foreign Policy újságírója összegyűjtötte, ki miben bízott, és mivé alakultak a szép remények.
"Az internet a boldog jövő záloga"
Nem így van. 1994-ben Esther Dyson és Alvin Toffler vezetésével, George Gilder és Dr. George Keyworth közreműködésével megjelent a szerény címet viselő " Magna Carta a tudás korszakához” tanulmány. A vízió egyik eleme szerint az amerikai eszme – köznapian szólva az amerikai álom – valósul majd meg a kibertérben is, amikor a digitális szomszédok nem földrajzi helyük, hanem közös érdeklődésük alapján kötnek szövetséget. Hozzá hasonlóan Nicholas Negroponte, a MIT MediaLab vezetője - a többek között a magyarul is kiadott Digitális létezés című könyv szerzője - 1997-ben azt jósolta, hogy az internet és a digitális technológia hatására leomlanak majd a határok nemzetek között, és a világbéke új, édes korszaka köszönt ránk.
"A Twitter megbuktatja a diktátorokat"
Nem igaz. A 140 karakternyi, rövid szöveges üzenetek nem buktatnak meg kormányokat, ilyet csak az emberek tehetnek. Mára megtanulhattuk, a közösségi oldalak támogathatják ugyan a rezsimekben élőket, de kárt is okozhatnak az aktivistáknak. A Twitter, a Flickr képmegosztó vagy a YouTube vidomegosztó valóban sokat segít abban, hogy az információ gyorsan érjen el nagy tömegekhez – ezt az egyre szaporodó virtuális tüntetők vezetői is jól tudják – hiszen nincs állami kontroll. Különösen igaz ez az elrettentő fotókra, videókra, a rendőrségi túlkapásokról szóló videókra. Gondoljunk csak a burmai disszidensek vagy iráni tüntetők mobiltelefonnal készített fotóira, melyek megmutatták, hogyan bánik a rendőrség a tüntetőkkel. Vagy az orosz bloggerekre, akik a Wikipediához hasonló oldalt hoztak létre, ahová bárki feltölthet képeket, neveket, címeket, akiről úgy véli, a demokrácia ellensége. Gordon Brown brit miniszterelnök tavaly egyenesen azt állítottta, a ruandai népirtás nem történhetett volna meg a Twitter korában.
De megingott-e bármelyik hatalom a Twitter hatására? Nem. Sőt, teheráni tüntetésen készült fotókat a kormány publikálta a neten, arra biztatva az embereket, hogy segítsenek név szerint azonosítani a demonstrálókat. Miután a protestálók maguk is feltöltöttek képeket és videókat a Flickrre és a YouTube-ra, hogy a velük rokonszenvezőknek beszámoljanak a történtekről, az iráni titkosrendőrség még több fotót ellenőrizhetett. Sem a Twitter, sem a Facebook nem képes arra önmagában, hogy segítse a forradalmat. Vajon, ha a keletnémetek tweeteltek volna 1989 előtt az érzéseikről, a Stasi szemlesütve elbujdokol?
Tény, hogy a közösségi oldalakat fel lehet használni bizonyos részeredmények elérésére – de nem biztos, hogy ugyanaz az akció a világ két pontján egyformán sikeres lehet. 2008 elején egy 33 éves kolumbiai férfi Facebook-csoportja segítségével erőteljes tiltakozásokat szervezett a marxista FARC brutalitása ellen - mintegy kétmillió embert sikerült az utcára vinni Bogotában. A hasonlóra tervezett „digitális forradalom” tavaly szeptemberben a venezuelai elnök és a FARC támogatója, Hugo Chávez ellen abszolút sikertelen lett.
"Az internet pártfüggetlenné tesz"
Ma már a legidealistább netfüggők sem hiszik, hogy az általános politikai és intézményi problémákat meg lehetne oldani az internet segítségével. Még a legátvilágíthatóbbnak számító Obama-adminisztrációt is gyakran éri a vád, hogy ugyan rendszeresen közölnek adatokat a lópopuláció alakulásáról az USA-ban, bizonyos olaj- vagy gázipari lízing szerződések részleteit azonban nem publikálják. Az internet nyilván segít – ha megvan mellé a politikai akarat is.
"A Google az internetes szabadság védelmezője"
Csak amíg kényelmes neki. Ha emberi jogi aktivisták állíthatnák össze a Fortune 500 cégek listáját, a keresőoriás biztosan az élen végezne. Miután megtagadta a kínai kormány cenzúrázási kérelmét, és Hongkongba telepítette a keresőmotorját, az egész művelt nyugat tapsolt. Azóta persze nyilvánosságra hozták a többi ország cenzúrási kérelmeinek listáját is. Arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy a Google is csak egy IT-cég, s mint ilyen, profitorientált, nem irgalmas szamaritánus. A Kínába belépő cég anno nem az internet szabadságát terjesztette, hanem hirdetéseket adott el a világ jelenlegi legnagyobb online piacán. Négy éven keresztül cenzúrázta a keresési eredményeket, csak ez után mondott nemet a kínai kormánynak. Ha sikerült volna Kínában is piacvezetővé válniuk, valószínűleg nehezebben hozták volna meg ezt a döntést... Thaiföld, India... sorolhatnánk az országokat, ahol a Goolge engedett a nyomásnak. Hiba lenne azt hinni, hogy a Google lesz az új Szabad Európa Rádió.
"Az internet pártfüggetlenné tesz"
Nem feltétlenül. A brit TheyWorkforYou oldaltól a kenyai Mzalendoig számtalan projekt van, amelynek célja, hogy a parlament munkáját figyelje, némelyik még az aktuális szavazásokat is elemzi a kampányígéretek tükrében. De vajon őszintébbek lettek-e ettől a politikusok? Az eredmény – eddig legalábbis – meglehetősen vegyes.
"Az internet megöli a nemzetközi sajtót"
Nem így van. A földrajz még mindig számít. Még a hálózatok világában is, ahol mindenki éhezik a friss információra, ízlés dolga, ki milyen hírt vagy terméket fogyaszt. Ugyanakkor számtalan cég heroikus erőfeszítéseket tesz, hogy a külföldieket távol tartsa bizonyos tartalmaktól. Ebben a „szabad” világban a britek számára a BBC-ről letölthető iPlayer tartalma abszolút elérhetetlen az országon kívül levőeknek. A norvégok ötvenezer e-könyvet tölthetnek le ingyen az online könyvtárakból, de ehhez norvégnak kell lenni, különben érkezik a kormánytól a 900 ezer dolláros számla a licenszjogok megsértése miatt. Kína, Kuba, Irán, Törökország – mind szívesebben látja a Google, a Twitter vagy a Facebook fapadosabb, hazai verzióját – amelyet ellenőrizni is sokkal könnyebb, hiszen a world wide webet kisebb, "nemzeti internetekre" tagolja.
Az internet határozottan új utakat nyitott, de még nem tudjuk, mindez fellendíti-e a demokrácia térnyerését világszerte. Ami az egyik ember szemében a civil elköteleződés biztos jele, a másiknak slacktivista bénázás. (Olyan ember, aki csekély személyes aktivitást igénylő, látszatkampányokban vesz részt. Sokan ilyennek tekintik a „ne vásárolj semmit” napot, a Föld Órája kezdeményezést, internetes petíciók aláríását vagy egy Facebook-csoporthoz való csatlakozást.) Arról, hogyan lehet aktivizálni a hallgatag tömegeket, már a blogok feltalálása előtt is sok vita folyt. De a kábeltévé sem tette passzív, apolitikus szórakozásmániásokká az embereket, akik kizárólag James Bond filmeket néznek, a BBC híreit már nem. A másik végletnek sem lett igaza: nem alakultak át az emberek nagy tömegekben hiperaktív, tudatos állampolgárokká, akik nonstop a parlamenti közvetítéseket bámulnak. Pedig volt idő, amikor ezeket valós alternatívának látták hozzáértő emberek.
Tény, hogy az internet húsz éve valóban alapjaiban megváltoztatta az életünket, többek között a kommunikáció is sokkal egyszerűbbé vált. A drága nemzetközi hívások nagy részét kiváltotta a Skype, a Google Translate segítségével spanyol, mandarin, máltai - vagy további negyven nyelven írt - weboldalon is eligazodhatunk. De ahogy sem a telegráf, sem a rádió nem hozott forradalmat, az internet sem ajándékozott meg bennünket világbékével, a szabadsággal és a szerelemmel. Sőt. Ha például a védett állatok vagy pedofil filmek illegális kereskedelmének piacát nézzük, az internet többet ártott, mint használt. Vagy gondoljunk a homofób aktivisták Facebook oldalára, a terrorista egységek honlapjára, vagy - hogy ne menjünk messzire - a minden kirekesztő ideológiát egyszerre népszerűsítő, különöző trükközések miatt mégis lekapcsolhatatlan szélsőséges oldalunkra... Akármilyen szomorú, a hálózatok világa maradt olyan, amilyen maga a világ, leképezve annak minden szegmensét .
Két évtized telt el, és az internet nem buktatott meg egyetlen diktátort sem, nem rombolt le országhatárokat. Felgyorsított bizonyos folyamatokat, egyes politikusokat kiszámíthatatlanabbá tett. Lehet, hogy az internet a való világ ezerszeresen felpörgetett változata, de amit a webes látnokok előrevetítettek, jobbára illúzió.
Oroszország sorra veszíti el szövetségeseit: Szíriából egyre inkább kiszorulnak, s az Irán elleni izraeli–amerikai fellépés is kényelmetlen helyzetbe hozza Moszkvát.
Bár a támadás meglepte a világot, voltak jól látható előjelei annak, hogy mire készül az Egyesült Államok.
Lopást kizáró rendszert nem lehet alkotni, de mi a helyzet a hazudozással? Vélemény.
Az elnökkel egyszer az irodájában, egyszer pedig Lengyelországban próbáltak végezni.
Új idegenrendészeti eljárás indul.
Orbán korábban azt mondta, ez tüdőn lőné a gazdaságot.
Fizikai és mentális megterhelésre figyelmeztetnek.
Július elején újabb hullámra lehet számítani.