Út a pokolba: 75 éve tört ki a spanyol polgárháború
A spanyol polgárháború borzalmait - a kivégzéseket, a megtorlásokat, a terrorbombázásokat - jól ismerjük történelmi és irodalmi munkákból, képzőművészeti alkotásokból. Sztálin és Hitler embereinek ibériai tevékenysége is hírhedtté vált az elmúlt évtizedekben. Ezért most nem a 75 éve kirobbant polgárháborút, hanem az összecsapások előzményeit idézzük fel korabeli magyar lapok szemlézésével. Utcai harcok, politikai gyilkosságok, parlamenti kivonulás - ahogyan azt a magyar olvasók az akkori lapokból megismerhették.
A rendőrség „nyomára jött annak, hogy a spanyol fasisztapárt tagjai Madrid közelében, Villalbában gyűlést tartottak. Számos fasisztát letartóztattak az ország egész területén. Azzal vádolják őket, hogy munkabeszüntetésre izgattak és arra törekedtek, hogy a helyi munkaviszályok megoldását meghiúsítsák” – erről az 1936. július 6-ai eseményről a Pesti Hírlap számolt be másnap.
Mindez jelezte, hogy a csak néhány hónappal korábban hatalomra került, igen gyenge baloldali kormánykoalíció (nagyjából a Népi Frontba tömörült trockista-kommunisták, „klasszikus” kommunisták, a szocialisták és a radikálisok egy része, valamint bizonyos baszk és katalán pártok) a polgárháború kitörése előtt 11 nappal megpróbált lesújtani a szélsőjobboldal szervezkedéseire.
A falanx és a jobboldal
Ám ehhez a kabinetnek sem ereje, sem ideje nem volt már. A szélsőjobboldal fő támasza a „spanyol falanx”, azaz a „Falange Espanola” volt. Ebből a politikai és katonai erőket tömörítő szerveződésből nőtt ki 1939 után, a három évig tartó polgárháború és a spanyol köztársaság bukása után a Franco tábornok irányította fasiszta-falangista rezsim.
A falangisták nacionalista-jobboldali politikai szövetségesei közé tartoztak a monarchisták különböző irányzatai – többek között a Calvo Sotelo vezette csoport, a Nemzeti Blokk -, és egy ideig a CEDA nevű konzervatív, kereszténydemokrata és időnként a szélsőségek felé is nyitott párt, amelyet José Maria Gil-Robles alapított. A baloldal erőivel szemben nagyjából e pártok alkották – sok egyéb mellett – a Nemzeti Frontot.
Egyre terjedt az erőszak
1936. július 6-án, 11 nappal a Franco-puccs előtt Madrid egyik külvárosában megtalálták „egy katonaaltiszt holttestét, rajta 32 késszúrással. Mivel az altisztet mint a spanyol fasiszta párt egyik tagját ismerték, valószínűnek tartják, hogy szélsőbaloldali elemek gyilkolták meg” – írta a Pesti Hírlap 1936. július 7-én.
Két nap múlva a köztársasági kormány erőteljes kísérletet tett a szélsőjobbos szervezkedések elfojtására. Július 9-én ezt olvashatjuk a magyar sajtóban: „Ezernél több embert tartóztattak le Spanyolországban az állam biztonsága elleni összeesküvés miatt”. A Pesti Hírlap saját tudósítója tájékoztatott arról, hogy „a spanyol rendőrség a múlt éjjel az egész országban ismét ezernél több embert tartóztatott le amiatt a gyanú miatt, hogy összeesküvésre készülnek az állam biztonsága ellen. Hivatalos helyen hallgatnak, de az köztudomásúvá lett, hogy az utóbbi napokban a legtöbb kerületben terhelő iratokat foglaltak le, amelyek a hatóságokat az összeesküvők nyomára vezették.”
Calvo Sotelo megölése
A nyomozás azonban nem volt elég a fokozódó erőszak megfékezésére. Július 14-én több vészes hírről is egyszerre számolt be a Pesti Hírlap. Eszerint az előző napon meggyilkolták a spanyol monarchisták vezérét. A királypárti politikus, José Calvo Sotelo pénzügyminiszter volt korábban, emblematikus figurája a spanyol jobboldalnak, és tulajdonképpen a szélsőjobbnak is. Nagy szerepe volt a jobboldali blokk, a Bloque Nacional létrehozásában, és a köztársaság-ellenes monarchista irányzatokat is igyekezett összefogni.
Sotelót a madridi Almudena temetőben holtan találták meg. „Az eddigi nyomozás adatai szerint biztosra vehető, hogy a monarchista pártvezért marxista érzelmű rendőrtisztek letartóztatási parancs nélkül őrizetbe vették, magukkal cipelték és agyonlőtték” – írta a Pesti Hírlap. „A baloldali érzelmű rendőrtisztek – akiket Calvo Sotelo meggyilkolásával vádolnak – a gyilkosság után Sotelo holttestét rendőri gépkocsin a temetőbe szállították” – derült ki a hírből.
Egymást gerjesztő gyilkosságok
„A képviselőház jobboldali tagjai, amint tudomást szereztek a gyilkosságról, a temetőbe vonultak, - amelyet már ekkor hatalmas rendőrlánc vett körül, hogy megtekintsék Calvo Sotelonak a temető halottasházában felravatalozott holttestét” – tudósított a Pesti Hírlap.
A spanyol fővárosban a gyilkosság híre villámgyorsan elterjedt. „A lakosság körében igen nagy az izgalom. Általános az a benyomás, hogy a politikai gyilkosság következményei beláthatatlanok” – és a lap e jóslata pár nap múlva valósággá vált: a szélsőjobboldali puccs, majd a hároméves véres polgárháború után Franco fasiszta rendszere Calvo Sotelót „protomártírrá”, azaz „első mártírrá” minősítette.
A korabeli hírekből kiderült, hogy „Calvo Sotelo meggyilkolásával kapcsolatosan több rendőrt őrizetbe vettek. Az a hír terjedt el, hogy a tettesek ahhoz a tisztviselői csoporthoz tartoznak, amelynek vezetőjét, egy rendőrhadnagyot szombaton este Madridban agyonlőtték.
Áldozatok: Reyes, Castillo és Calvo Sotelo
A meggyilkolt baloldali rendőrtiszt, akire a Pesti Hírlap utalt, alighanem José Castillo volt. Ő a spanyol rendőrségnél, illetve a Guardia de Asalto nevű egységnél szolgált hadnagyként. Négy falangista fegyveres ölte meg őt, 1936. július 12-én.
Castillo tagja volt az UMRA (Union Militar Republicana Antifascista) nevű antifasiszta katonai szervezetnek, és ő képezte ki a szocialista ifjúság milíciáit is. A Guardía de Asalto azon egységét vezette, amely erővel verte le a jobboldali Guardia Civil egyik hadnagyának temetésén kialakult rendzavarást.
Reyes, Castillo, majd Calvo Sotelo halála révén a szélsőséges erők egyre nagyobb teret nyertek a polgárháború kitörése előtti napokban. A kormány hiába tartóztatott le egyre több embert, nem tudta megmenteni sem a köztársaságot.
Egy napon temették Castillót és Calvo Sotelót
Az események szerencsétlenül alakultak: ugyanazon a napon, július 14-én temették a jobb- és a baloldal mártírját. Castillo és Calvo Sotelo búcsúztatása ismét vérfürdőbe torkollott a fasiszta milíciák és a Guardía de Asalto emberei között. Erről a Pesti Hírlap így írt július 15-én: Calvo Sotelo temetésén „mintegy 30 ezer ember vett részt s több mint ezer gépkocsi sorakozott a temető előtt. Több gépkocsin megérkezett a spanyol képviselőház küldöttsége is, de vissza kellett fordulnia, mert a tömeg fenyegető magatartást tanúsított. Azt kiáltozták, feléjük hogy Sotelo gyilkosainak képviselői. A gyászszertartás alatt hatalmas gyászoló tömeg ismételten fasiszta üdvözlésre emelte karját, éltette Spanyolországot és a fasizmust és tüntetett a parlament ellen. A koporsót monarchista lobogókkal borították. Calvo Sotelo temetése után a hazatérő tömeg egyes csoportjai és politikai ellenfeleik között lövöldözés támadt. Ennek során egy ember meghalt és három életveszélyesen megsebesült.”
Másnap, július 16-án a Pesti Hírlap újabb részleteket adott közre: „a Calvo Sotelo királypárti vezér temetése után támadt lövöldözés során három fasiszta életét vesztette, és hat súlyosan megsebesült”. Aznap írt az újság arról is, hogy „Sevilla szegénynegyedeiben heves lövöldözések voltak. A rend helyreállítása után két halottat találtak, akik mindketten a spanyol fasiszta falanx-párthoz tartoztak”.
Újabb gyilkosság Madridban, puccskísérlet Valenciában
Közben egy ismert baloldali politikust is meggyilkoltak Madridban: „ismeretlen tettesek egy száguldó autóról sortüzet adtak De Castilio volt képviselőre, aki nagy szerepet játszott az antifasiszta mozgalomban. De Castilio azonnal meghalt. A merénylők elmenekültek” – a rövid hír szerint.
Ráadásul Valenciában július 10-ére, vasárnapra virradó éjszaka jobboldali államcsínyt kíséreltek meg. „A puccs végrehajtásának körülményei sok tekintetben hasonlítanak a két évvel ezelőtt Bécsben végrehajtott nemzeti szocialista puccskísérlethez. A puccsisták itt a rádió épületének elfoglalásával kezdték tervük végrehajtását. A fasiszta puccskísérlet nem sikerült, s nyomában baloldali zavargások törtek ki, amelyek vasárnap a hajnali órákig tartottak” – írta a Pesti Hírlap.
Valencia polgármestere, aki egyben a város helyettes polgári kormányzója is volt, felszólította a lakosságot, hogy „tüntessen a köztársaság iránti hűsége mellett”. A híradások szerint „az éjszakai órák ellenére sokezer kommunista és szocialista gyűlt össze a város utcáin és elkeseredetten tüntetett a jobboldaliak ellen”.
Újabb letartóztatások, a parlament üléseit elnapolják
Július 14-én csak Madridban 175 jobboldali pártaktivistát tartóztattak le. A köztársaság elnöke, Manuel Azana pedig rendeletet írt alá, amelynek értelmében az országgyűlés tanácskozásait bizonytalan időre elnapolják.
A Pesti Hírlap július 16-án már arról írt, hogy a spanyol országgyűlés állandó bizottsága úgy döntött, hogy „Spanyolország területén egy hónappal meghosszabbítja a riadóállapotot”. „Gróf Vallelano monarchista képviselő nyilatkozatot olvasott fel, amelyben a nemzeti blokk monarchista képviselői kijelentik, hogy a legutóbbi események miatt végképp kivonulnak a parlamentből. Calvo Sotelo meggyilkolása szerintük az állam bűne volt és a nemzeti blokk képviselői egy pillanatig sem akarják tovább fenntartani az összeköttetést az erkölcsi tekintetben bűntársakkal.”
Július 18-án nyilatkozatot tett a jobboldali – a szélsőjobboldallal időnként együtt is működő - Gil Robles. A „katolikus népakció vezérének” beszédéből kiderült, hogy Spanyolországban a megelőző „huszonhét nap alatt tíz templomot gyújtottak fel, 21 embert gyilkoltak meg, 224 embert sebesítettek meg, 74 bomba és 50 másfajta robbanótest robbant, 15 általános és 129 részleges sztrájkot mondottak ki”. Gil Robles ezután Calvo Sotelo monarchista vezér meggyilkolásával foglalkozott, a baloldali kormány tagjai felé fordulva, így fejezte be beszédét: „A parlamentben bizalmat szavaztathattok magatoknak, ez azonban nem mossa le rólatok Calvo Sotelo vérét, amely kezetekhez tapad és egész kormányzati rendszereteket bemocskolja.”
A katonai puccs
A helyzet egyre tarthatatlanabbá vált, a köztársasági kormány tekintélye hanyatlani kezdett. Mindezek után érkezett a hír, amelyről a Pesti Hírlap 1936. július 19-én elsőoldalas főcímében írt: „Katonai forradalom tört ki Spanyolországban”, illetve „A felkelők elfoglalták a spanyol Marokkót”.
A cikkből kiderül, hogy a július 17-ei katonai puccs „a hadsereg tisztikarának egyik csoportjából indult ki”. A zendülés Madridban és több más spanyol városban tört ki, és „Barcelonában magában az éjszaka folyamán szintén véres zavargások voltak”.
Végül is a sokféle hír elemzéséből kiderült, hogy „a zendülés Spanyol-Marokkóból indult ki”. „Az észak-afrikai spanyol gyarmatokon általános a zendülés. A marokkói zendülés központja Melilla városa, amelynek helyőrségi parancsnoka, Elitella alezredes irányítja a zendülő csapatokat. La Rache észak-afrikai város helyőrsége szintén fellázadt” – írta a Pesti Hírlap.
Ekkor még nem esett szó Franco tábornokról, a későbbi „Caudillóról”, aki csak utóbb csatlakozott a zendülőkhöz, minthogy a köztársasági kormány elvileg a Kanári-szigetekre küldte, távol próbálván tartani társaitól. Ám Franco hamarosan átvette az irányítást a marokkói zendülőknél, és hároméves, véres polgárháború után szélsőjobboldali uralmat épített ki Spanyolországban.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Véresen komoly események április elsején
Bolondok napján született Bismarck, a vaskancellár, cunami pusztította Hawaiit, Franco spanyol diktátor bejelentette a köztársaságiak legyőzését. Azért egy jó dolog is történt e napon: Puskás Ferenc április elsején született, ám azért ünnepeljük manapság is másodikán ezt a napot, mert édesanyja nem akarta, hogy április bolondjának csúfolják a fiát, ezért a család csak másnap tartotta a születésnapját.
Eltávolították a Franco-diktatúra utolsó szobrát Barcelonában
Harmincöt évvel a Franco-diktatúra vége után eltávolították Barcelonában a korszak jelképeit magán hordozó utolsó köztéri szobrot.
Április 1. tanulságai: a bukott király és a szerencsés takarítónő
Míg 90 évvel ezelőtt, 1921-ben Károly király, az első világháború végén megbukott Habsburg-uralkodó visszatérési kísérlete vette el a kedvét a hazai újságoknak az április elsejei tréfálkozástól, addig 75 éve, 1936-ban a gazdasági válság után az "Esetek és tanulságok" című cikkből kaptak jótanácsokat az olvasók, hogy miként osszák be a pénzüket, amit esetleg szerencsejátékon nyertek. A követendő példa egy takarítónő meggazdagodása volt.
