Ötven éve a világ negyedik legnagyobb tava volt, mára azonban víztérfogatának több mint 80 százalékát elveszítve három elkülönülő részre esett szét - egyes helyeken 120 kilométerrel visszahúzódott.
A tó kiszáradása 1960 óta tart, amikor a Szovjetunió két rendkívül vízigényes haszonnövényt, gyapotot és rizst kezdett termeszteni a környékbeli félsivatagos területen. A terv megvalósult, ám ehhez rengeteg vizet öntöztek el a tavat tápláló folyókból. Emiatt az Aral-tó környékén napjaink talán legsúlyosabb regionális környezeti katasztrófája alakult ki.
A tavat tápláló folyók vízében az alacsony vízállás miatt feldúsuló sók és növényvédő szerek ivóvízproblémákhoz és az emésztőszervi daganatos megbetegedések gyakoribbá válásához vezettek. Az egyre gyakoribb és erősebb só- és homokviharok miatt a világon az Aral-tó körzetében az egyik legmagasabb a halálos légúti megbetegedések aránya.
A tó és a folyótorkolatok élővilága jelentős mértékben kipusztult, nem beszélve az erőszakos beavatkozás tragikus társadalmi következményeiről. A halászat megszűnése miatt százezer ember vesztette el munkáját, és tömeges elvándorlás indult meg.
A jelenség nem egyedülálló: az éghajlatváltozás és a helytelen használat miatt kiszáradás fenyegeti Afrika egykori legnagyobb tavát, a Csád-tavat, valamint a dél-ausztrál Gairdner- és Mackay-tavakat. Ugyanezen okok miatt Ausztráliában mára több mint száz tó száradt ki.
Elemzők, tervezők szerint a vízre az egészen közeli jövőben kincsként fogunk tekinteni. Ha nem kapcsolunk időben, olyan drága és nehezen hozzáférhető lesz, mint a legértékesebb ásványkincsek. A HVG Jövő Extra 2011 kiadványban Csillag Gábor cikkéből kiderül, mire számíthatunk.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
