Amerikai, kanadai és japán egyetemi kutatók még 2005-ben vizsgálták, hogy az arckifejezések különbségei mennyire árulkodóak a kulturális klönbségekről. Főként az amerikai és japán emberek mimikáját vették górcső alá és két fontos következtetésre jutottak. Az egyik, hogy az amerikaiak a szájukkal, míg a japánok a szemükkel fejezik ki érzéseiket, a másik pedig, hogy az amerikaiak vehemensebb érzelemkifejezései a nyitott, míg a japánok visszafogott mimikái a zárt kulturára utalnak.
A Science of Us azért hivatkozott a dokumentumra, mert már ez a régi kutatás is utalt rá, hogy az akkoriban még kialakuló szmájlik is sokszor utalnak erre a különbségre, azóta viszont már egyértelműen és minden létező érzelem kifejezésében tetten érhető. A tudományos oldal egy összeállítást is mutatott, ebből szemezgettünk. Bal oldalon az amerikai szmájlik - amelyek egyébként hazánkban is ugyanolyan elterjedtek -, jobb oldalon pedig a japánok.
Ezek után érdekes lenne egy több nemzet különbségeit vizsgáltó kutatás is, ha ilyennel találkozunk, mindenképp hírt adunk róla. Hogy nagyobb eséllyel értesüljön hasonló hírekről, lájkolja
a hvg.hu Tech rovatának facebookos oldalát.