szerző:
hvg.hu

Kamufotók és idézetek, komolynak vélt reklámfilmek, szándékosan vagy lustaságból félreértelmezett félinfók, vicceskedő médiahackerek és elhallgatott egészségtippek – az Urban Legends összegyűjtötte azokat az álhíreket, melyek az idei év első felében a legnagyobb port kavarták, azaz a legtöbben hitték el őket.

Január közepén egy német-orosz lány családja azzal fordult az orosz médiához, hogy 13 éves lányukat három migráns elrabolta, majd 30 órán keresztül fogva tartotta, miközben többször megerőszakolták és megverték a lányt. Ilyen hírekbe szinte napi szinten beleütközhettünk a Facebookon. A konkrét esetből nemzetközi adok-kapok lett, miután az orosz külügyminiszter azt állította: Németországban a “politikai korrektség” jegyében “megszépítik a valóságot”. Január végére azonban kiderült, hol volt a lány az eltűnése éjszakáján: egy barátjánál. Erre a 13 éves lány mobiladatainak elemzése után jöttek rá, és a lakásban meg is találták holmijait, sőt a házigazda is beismerően nyilatkozott.

Az egyik népszerű, de időnként átverésekkel tűzdelt oldal írta meg, hogy az új személyivel nem lehet külföldre utazni. A hír megírói egy képpel is alátámasztották ezt, és bár a fotó valóban alátámasztani látszik az állítást, a hírről hamar kiderült, hogy egy óriási félreértésen alapuló álhír.

Ha kíváncsi rá, mi az, amit nem kellett volna elhinni 2016 első felében, fussa át az Urban Legends bejegyzését.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Már ön is letöltheti az új Harry Potter-játékot – olyasmi, mint a Pokémon Go

Már ön is letöltheti az új Harry Potter-játékot – olyasmi, mint a Pokémon Go

Sorra csuklanak meg a weboldalak, baj van az egyik nagy szolgáltatónál [frissítve]

Sorra csuklanak meg a weboldalak, baj van az egyik nagy szolgáltatónál [frissítve]

A hét végén már kezdhetik szüretelni a dinnyét

A hét végén már kezdhetik szüretelni a dinnyét

Szúnyogcsípéstől feldagadt a háta egy 4 éves kisfiúnak

Szúnyogcsípéstől feldagadt a háta egy 4 éves kisfiúnak

A lagzi közben lopták el a nászajándékot Kiskunhalason

A lagzi közben lopták el a nászajándékot Kiskunhalason

Fájdaloműzés gyógyszer nélkül?

Fájdaloműzés gyógyszer nélkül?