Meghalt a Nobel-díjas fizikus, akinek a mai merevlemezeket köszönhetjük

Peter Grünberg a nyolcvanas évek végén felfedezett egy fizikai jelenséget, amely lehetővé tette a merevlemezek miniatürizálását.

  • MTI MTI
Meghalt a Nobel-díjas fizikus, akinek a mai merevlemezeket köszönhetjük

Elhunyt Peter Grünberg Nobel-díjas német fizikus, a számítógépes merevlemezek radikális miniatürizálásának egyik atyja. A tudós 78 évesen, a múlt héten halt meg – közölte hétfőn a Jülichi Kutatóközpont, ahol Grünberg dolgozott.

Peter Grünberg Albert Fert francia kutatóval megosztva kapta 2007-ben a fizikai Nobel-díjat annak a mágneses jelenségnek a felfedezéséért, amely nélkül ma már egyetlen winchester sem boldogulna.

Grünberg és Fert 1988-ban, egymástól függetlenül fedezte fel az óriás mágneses ellenállás (GMR) effektust, egy addig teljesen ismeretlen fizikai jelenséget, amelynek során a mágneses erőben beálló nagyon gyenge változások sokkal nagyobb változásokat generálnak az elektromos ellenállásban.

A mai számítógépek mágneses merevlemezén tárolt információkat ennek a hatásnak köszönhetően lehet a komputer által olvasható elektromos jelekké alakítani. Ez a felfedezés tette lehetővé a számítógépes merevlemezek radikális miniatürizálását, illetve a rajtuk tárolható információk mennyiségének jelentős növelését.

Peter Grünberg 1939-ben született Pilsenben, és 1972 óta dolgozott Németország egyik legnagyobb tudományos központjában, a Jülichi Kutatóközpont szilárdrészecske-kutató intézetében. A központ szerint haláláig aktív volt, főleg a tudása átadásában fiatalabb kollégáinak.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.