Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A kínai holdprogram demceberben válik igazán izgalmassá, de addig sem unatkozhatunk. A május végén felbocsátott egyik mikroszatelit most három gyönyörű képet küldött a Földre.
Alig egy hónappal ezelőtt, május 21-én bocsátották fel a kínaiak azt a műholdat, amely a távol-keleti ország holdprogramjának egy igen fontos része lehet. A segítségével ugyanis a világon elsőként ők szállhatnak le egy holdjáróval a Hold sötét oldalán, a Csüecsiao (Queqiao) pedig a kommunikációs csatornát teremti majd meg a holdjáró és a földi irányítás között. A műhold egy mikroszatelittel, a Longjiang–2-vel állt Hold körüli pályára, utóbbi pedig már vissza is küldött néhány lélegzetelállító képet a Földről.
Az alig 50 centiméteres műholdra egy Szaúd-Arábia által készített kamerát szereltek, amely három fotót készített. Ezek közül az egyiken a Hold Mare Imbrium (Esők tengere) nevű része látható.
A kínai holdprogram következő része, hogy teszteljék a Csüecsiao mintegy 4 méter átmérőjű antennáját, amelynek mintegy 500 ezer km-es távolságból kell majd átjátszania a Föld felé a Hold túloldaláról érkező adatokat.
Ha kíváncsi, milyen képeket készít a jövőben a kínai műhold, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.