szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Nerial nevű stúdió programjában ugyanúgy megtalálhatók a Trónok harca jól ismert szereplői, a stílus azonban kissé szokatlan lehet.

A Trónok harca utolsó, nyolcadik évadáig még hosszú hónapokat kell várniuk a rajongóknak, hiszen az új epizódokat csak jövőre kezdik vetíteni. Hogy ezt az időt is könnyebb legyen átvészelni, egy kiadó, a Devolver Digital, valamint a Nerial nevű cég fejlesztőcég egy új GoT-játék piacra kerülését jelentette be, mely számítógépekre már megjelent, nemrég pedig mobilokra is kiadták.

A Reigns: Game of Thrones címet viselő, Androidra és iOS-re is elérhető programban az adott hőst megtestesítő kártyák segítségével szállhatunk harcba, a cél pedig nem más, mint a Vastrón megszerzése. A játék több lehetőséget is ad, hogyan kívánjuk elérni célunkat, így például diplomáciai módon, a szövetségesek félrevezetésével, de puszta erőszakhoz is folyamodhatunk. Bármelyik taktikát is válasszuk, a dialógusoknak fontos szerep jut majd kalandozásaink során, ennek megfelelően igen sokat kell olvasni, elsősorban angol nyelven. (A hősökkel adható válaszokból viszonylag gyorsan kikövetkeztethető, pontosan milyen kérdés elé állították karakterünket, így az is megértheti, aki kevésbé beszéli a nyelvet.)

DevolverDigital

Ha már a hősök: a program nem nélkülözi a jól ismert szereplőket, így Havas Jon, Daenerys Targaryen, vagy a Lannisterek oldalán is lehetőségünk nyílik elhódítani a trónt. A körítés a korábbi Reigns-játékhoz hasonlóan kicsit rajzfilmszerű, de talán pont ez adja a fő élvezeti értéket, hiszen a Trónok harca világát így még nem biztosan nem ismerhette meg a közönség.

A különlegességnek azonban ára van, így a Nerial játéka ingyen semmiképp nem szerezhető be: mindkét platform esetében 1490 forintot kell fizetni, amely, ismerve a program témáját és népszerűségét, abszolút érthető vételár.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, kövesse a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!