szerző:
hvg.hu

A brit parlamenti képviselők a kezdetek óta kitartóan vizsgálják a Facebook adatvédelmi incidenseit. Belsős dokumentumokból most ismét aggályos dolgokra derült fény.

A Facebook valószínűleg nagyon szeretne már túljutni ezen az éven, hiszen 2018 sok fejfájást okozott Mark Zuckerbergéknek. Előbb a Cambridge Analyticával történt ügy miatt, aztán sok másik, milliónyi felhasználói adatot veszélyeztető incidenstől lett hangos a sajtó. Közben a brit parlamenti képviselők a 2016-os elnökválasztáskor történt orosz beavatkozást vizsgálgatják még most is, és igen kellemetlen dolgokra derült fény.

Bár az ezzel kapcsolatos meghallgatásra Mark Zuckerberget is várták, ő végül nem ment el. A döntéshozóknak azonban így is sikerült kellemetlen perceket okozniuk a Facebook vezetőinek: a hozzájuk került belsős, vállalati dokumentumokból ugyanis kiderült, a közösségi oldal korábban azon gondolkodott, különféle cégeknek hozzáférést enged a felhasználói adatokhoz, ha fizetnek érte. Mindez azért is érdekes, mert Zuckerberg szenátusi meghallgatásán határozottan cáfolta, hogy adatokkal kereskednének.

A The Wall Street Journal által bemutatott, a korábbi évekből származó dokumentumok azonban egész mást mondanak. A kérdéses időszak 2012 és 2014 közti évekről szól, ekkor merült fel bennük először, hogy a felhasználókról szerzett információkat nem ingyen adnák ki, hanem pénzért cserébe. A lefoglalt dokumentumok között céges emailek is vannak, az egyikben pedig meg is említik, hogy csak akkor engedélyezik az adatáramlást, ha az adott társulás hajlandó fizetni érte 250 ezer dollárt, nagyjából 68,5 millió forintot. Egyik emailben esetében sem közölnek neveket, konkrét cégeket, és azt sem tudni, ki vagy kik küldözgették azt egymásnak. Az sem ismert, pontosan milyen adatokról volt szó.

©

A dokumentumok egy problémás alkalmazásból, a Pikinisből lett pereskedés miatt kerültek a brit parlamenthez. A Facebook 2015 óta folytat jogi csatát az appot fejlesztő Six4Three nevű vállalkozással. Az alkalmazás azután vált ismertté, hogy kiderült, az igazi funkciója valójában az, hogy listázni tud minden olyan facebookozót, aki bikinis fotót töltött fel magáról az oldalra. Miután a Facebook változtatott adatvédelmi szabályzatán, a vállalkozás becsődölt, az üzemeltetők pedig a közösségi oldal felelősségét emlegették.

Mivel korábban kapcsolatba álltak, a Six4Three több kényes Facebook-dokumentumhoz is hozzájutott, melyeket az időközben indult eljárás során akartak felhasználni. A cég alapítóját egy londoni látogatásakor az iratok átadására kényszerítették, amelyek pedig azóta is a britek kezében vannak. Ezekből az iratokból derült ki aztán az is, hogy a Facebook állítólag már korábban tudomást szerzett az oldalon zajló orosz befolyásról.

Ha fent van a Facebookon, akkor ezt az 5 dolgot mielőbb állítsa be a fiókjában, de az sem hátrány, ha telepíti a számítógépére ezt az ingyenes programot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lopott mentőautóval kezdett ámokfutásba és gázolt el gyalogosokat egy férfi Oslóban

Lopott mentőautóval kezdett ámokfutásba és gázolt el gyalogosokat egy férfi Oslóban

Időmilliomosoknak: itt a Disney+ mindent mutató, 3 órás beharangozó videója

Időmilliomosoknak: itt a Disney+ mindent mutató, 3 órás beharangozó videója

Titokban új eszközt fejleszt a Samsung: egy szemüveget

Titokban új eszközt fejleszt a Samsung: egy szemüveget

A lakosság is tehet róla, hogy rossz a levegő – üzeni az államtitkár

A lakosság is tehet róla, hogy rossz a levegő – üzeni az államtitkár

Önkormányzati választások számai: hallgat a mély

Önkormányzati választások számai: hallgat a mély

Hirtelen kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani

Hirtelen kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani