Kamerák az osztályban, golyóálló táska - meddig lehet elmenni a gyerekek védelménél?

„Úgy érzem, mintha titokzatos szempár figyelne állandóan, és azóta nem hagyhatom, hogy elkalandozzanak a gondolataim” – vallotta be egy riporternek a hangcsoui 11-es számú gimnázium egyik tanulója. A jellegzetesen kínai technikát az idén vezették be az iskolában. Alapja az arc-, érzelem- és mozgásfelismerés. Az osztálytermet félpercenként pásztázza végig három kamera. A hozzájuk csatlakozó számítógép nem pusztán a diákok hangulatát állapítja meg az arckifejezésük alapján, hanem számontartja azt is, mit csinálnak: olvasnak, figyelnek, jelentkeznek, a padra borulnak. Saját kijelzőjén a tanár láthatja az órai átlagokat, és a gép külön jelzi, kik nem figyelnek.

Bár akadt hozzászóló a Sina Weibo közösségi oldalon, aki szerint ez rosszabb lehet, mint a börtön, a diákok állítólag hozzászoktak a dologhoz. Kínában az utóbbi években amúgy is elképesztő méreteket ölt a megfigyelés (persze leginkább a felnőttek ellenőrzése), mindennapos az arcfelismerés is – és a kínaiak jelentős része gond nélkül együtt él ezzel. Jóval nagyobb vitákat vált ki az iskolai arcfelismerés az Egyesült Államokban. Első pillantásra pedig indokolt lenne, hiszen óvintézkedésnek szánják egy szörnyű amerikai jelenség, az iskolai ámokfutások ellen. De persze üzletnek sem rossz – tárja fel az ottani sajtó –, hogy drága rendszereket adnak el az iskoláknak.

Arcfelismerő rendszer egy pekingi egyetemen

AFP

Akad intézmény, amely azzal nyugtatja meg magát, hogy ha a beléptetőrendszerbe betáplálják az ismert szexuális bűnözők és egyéb nemkívánatos látogatók fizimiskáját, akkor nő a gyermekek biztonsága. Az ellenzők nem alaptalanul idézik fel, hogy az amerikai iskolai lövöldözések többségét az intézmény saját tanulói követik el, vagyis olyanok, akiknek a megjelenésére a biztonsági rendszerek nem fújnának riadót. Igaz, a kicsapott diákok már felkerülhetnek a feketelistára, mielőtt gyilkos szándékkal visszatérnének. Hasonlóképpen csekély a gyakorlati haszna annak, hogy egyes cégek a leggyakrabban használt fegyverek felismerését is felkínálják – már ha nem zsákban vagy táskában csempészik be az épületbe a sorozatlövőket.

Vitatható az AnyVision katonásan hangzó nevű „taktikai felderítőrendszere”. Ez azt jelzi, ha szokatlanná válik egy diák külseje. Ha valamelyik gyerek egyszer csak feketébe öltözik, és nagy zsákot cipel, akkor tudni kell, miben sántikál – magyarázza a cég ügyvezetője, Eylon Ethstein. A The Washington Post által megszólaltatott Andrew Ferguson jogászprofesszor viszont azt a logikus álláspontot képviseli, hogy minden tinédzser mindig fura, és egyáltalán nem gyanús, ha másképp öltözik vagy befesti a haját, netán nyomott hangulat ül az arcára.

Általánosabb probléma, hogy a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése ellenére az arcfelismerés még mindig távol van a tökéletestől. Még az országos rendőrség, az FBI figyelőgépei is csak 85 százalékos valószínűséggel azonosítják a kamera elé kerülő személyeket, pedig ott a magáncégekénél nagyobb adatbázissal dolgoznak. Márpedig ez azt jelenti, hogy száz emberből 15-nél téved a gép – rendőrségi azonosításnál ez igen kellemetlen lehet az ártatlanul gyanúsítottaknak, és nagy bajt jelenthet a futni hagyott gonosztevők esetében. Figyelemre méltó egybeesés, hogy októberben a német belügyminisztérium is hasonló – 80 százalékos – találati arányt közölt, miután értékelték egy tavaly kezdett, nagy feltűnést keltő egyéves kísérlet eredményét. A berlini Südkreuz pályaudvaron elhelyezett kamerák egyelőre nem körözött személyek, hanem próbaképpen 300 önkéntes felbukkanását figyelték, ezzel is kiváltva a jogvédők heves tiltakozását. A 20 százalékos tévesztés ellenére a német hatóságok arra készülnek, hogy hamarosan bevetik a rendszert.

A szó szoros értelmében gúnyt űzött a hatósági arcfelismerésből a német Peng! aktivistacsoport egy Billie Hoffmann művésznevű tagja. Saját fotóját számítógépesen összeolvasztotta (ezt morphing néven szokás emlegetni) Federica Mogherini kül- és biztonságpolitikai EU-biztos igazolványképével – és meg is kapta új útlevelét. Egyelőre nem tudni, e kép alapján kit és hogyan azonosítana a német rendőrség.

Ami az iskolai ámokfutások elleni védekezést illeti, már csak az arcfelismerés bizonytalanságai miatt is érthető, ha az amerikaitól eltérő módszereket fontolgatnak a németek, akik ugyancsak érintettek: ha nagy különbséggel is, de az USA után a második helyen állnak a tanintézeti lövöldözések számában. Az utóbbi két évtizedben Amerikában 286, a nagyjából negyedakkora lakosságú Németországban 42 halottat követeltek az ilyen esetek.

Frankfurtban különösebb feltűnés nélkül évek óta munkacsoport dolgozik azokon a normákon, amelyek egységesen előírnák, hogyan védekezzenek az iskolák (és amiből DIN, azaz német norma lesz, az előbb-utóbb egész Európában szabvánnyá szokott válni). A high-tech amerikai hozzáálláshoz képest az alakulóban lévő német norma feltűnően low-tech. Központi szerepet játszik benne, hogy minden egyes iskolát kockázatelemző keressen fel. Miután felméri a menekülési útvonalakat, a biztonsági rendszereket, afelől is tájékozódik, mennyire gyakoriak a verekedések, a zaklatások, előfordult-e már sérülés a diákok konfliktusaiban. Végül elkészül a rizikómenedzselési dosszié. Eddig ez csak ötven iskolában történt meg; az intézményenként 10 ezer eurós költséget még Németországban is kevesen vállalják.

Szükség lehet azonban a technikára is. Az ország néhány alaposan felkészített iskolájában cipősdoboznyi vészjelző található az osztálytermekben, a tábla mellett. Ha betörik az üveget és megnyomják a gombot, a rendőrök veszik a jelzést, és egyúttal megjelenik a képernyőjükön az iskola térképe a támadás lehetséges helyszíneivel, a kommandósoknak ajánlott harcálláspontokkal. A rendszer segítségével a rendőrök lehallgathatják a szomszédos osztályokat is. Termenként 1200 euróért ez sem filléres beruházás.

Érthető, ha a szakemberek olcsóbb megoldásokon is gondolkodnak. Ezek közé tartozik, hogy az ámokriadó hangja egészen más legyen, mint a tűzriadóé (hiszen ilyenkor nem menekülni kell, hanem bezárkózni). Segélyhívás esetére érdemes minden osztályteremnél kívül és belül is feltüntetni az emeletet és a helyiség számát. Több helyen bevezették, hogy az osztálytermek ajtaján kívül nincs kilincs. Ez a hétköznapi működésben kisebb kényelmetlenségeket okoz, de az ámokfutót hatékonyan akadályozza.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy máshol sem pusztán a számítógépekre bíznák a védekezést. Néhány amerikai iskola diákjainak fel kell készülniük arra, hogy vész esetén dobálják a levegőbe a könyveiket, mert néhány pillanatra ez is megzavarja a lövöldözőt. Van, ahol üvegszállal erősített táblák és padok mögé lehetne elbújni a lövedékek elől. Kapható golyóállónak nevezett iskolatáska is, amellyel a diákok védhetik a fejüket.

Magyarországon rövid az iskolai ámokfutások krónikája. A pécsi egyetemen 2009-ben egy diák sportpisztollyal lelőtte egy társát, három embert pedig életveszélyesen megsebesített. A tettest életfogytiglanra ítélték. Még élt az eset emléke, amikor 2012-ben kommandósok rohanták meg a budapesti Műegyetemet, mert az egyetemi napok idején egy diák jelmezben és játék pisztollyal érkezett az órára. Idén áprilisban az osztálytársai idejében szóltak, így nem történt baj, amikor egy budapesti gimnazista az amerikai parklandi mészárlás utánzásának gondolatával foglalkozott.

Ez itt annyira nem Amerika – derül ki Kovács Tibor biztonsági szakértő szavaiból –, hogy az iskolai lövöldözésekről egyelőre kockázatelemzés sem készült, bár néhány millió forintot talán érdemes lenne rászánni egy ilyen felmérésre. Az egyetemi docens, az Óbudai Egyetem biztonságtechnikai tanszékének vezetője mindenesetre úgy gondolja, hogy a kockázat alig nagyobb a nullánál, már csak a szigorú fegyvertartási szabályok miatt is. A magyar iskolákban egészen másfajta biztonsági gondok adódnak, leginkább a verekedések és a drogfogyasztás miatt – véli Kovács Tibor.

A cikk eredetileg a HVG hetilap 2018/44. számában jelent meg. Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, keresse a Tech + tudomány rovatot a hetilapban és kövesse a HVG Tech Facebook-oldalát.