szerző:
hvg.hu

A Facebook még tavaly kezdett kampányba, hogy a felhasználók megértsék, miért jelenik meg nekik egy adott hirdetés, és kontrollálni tudják az adatokat, amiket a Facebook tud róluk.

Az évek során egyre több hírt lehetett arról hallani, hogy a Facebook, a Google és más szolgáltatások hogyan használják fel azokat az információkat rólunk, amiket mi magunk adunk meg a cégeknek. Attól ugyanis, hogy nem kell fizetnünk a szolgáltatásokért, nem jelenti azt, hogy ingyenesek is, csupán arról van szó, hogy pénz helyett az adatainkkal fizetünk nekik – amiket ők hirdetések formájában konvenrtálnak valódi pénzzé. Egy friss tanulmány szerint viszont mindezzel a folyamattal a felhasználók többsége továbbra sincs tisztában.

A Pew Institute felmérése szerint a Facebook-felhasználók mintegy 74(!) százaléka nem tudott arról, hogy a közösségi oldal listázza az egyén érdeklődési körökeit, amit aztán a hirdetések megjelenítésére használja fel. A felmérés résztvevőinek először a hirdetéstípusokra vonatkozó beállításokat mutatták meg, amelyben bárki megnézheti, milyen érdeklődési köröket tart számon róla a közösségi oldal.

©

A megkérdezettek 60 százaléka úgy nyilatkozott, az elkészített lista valóban egybevág az érdeklődési köreivel, 51 százalékuk pedig rendkívül kényeletmenül érezte magát az "adatgyűjtés" miatt.

[Van egy spéci oldal, ahol megnézheti, miket tud önről a Facebook]

Mark Zuckerberg korábban többször is hangsúlyozta, hogy a felhasználók hozzáférhetnek a saját adataikhoz, a jelek szerint sokan ezzel egyátalán nincsenek tisztában – és azt sem tudják, hogy egyáltalán készül róluk ilyen "adatbázis". Holott ez igazából a Facebooknak is érdeke, hiszen minél pontosabb a lista, annál pontosabbá válik a hirdetések elérése is.

A cég a The Verge-nek küldött nyilatkozatában úgy fogalmazott, a céljuk az, hogy az emberek megértsék, hogyan működik a Facebookon a hirdetések beállítása, mi alapján jelenik meg egy adott hirdetés az illetőnél.

A hirdetéstípusokra vonatkozó beállítást itt találja meg, hogy hogyan kell használni, arról itt írtunk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Fotó: Ezt a képet küldte haza utoljára az Opportunity marsjáró

Fotó: Ezt a képet küldte haza utoljára az Opportunity marsjáró

A kormány már bele is kötött az Európai Bizottság állásfoglalásába

A kormány már bele is kötött az Európai Bizottság állásfoglalásába

Változtak a lakáskiadásra vonatkozó adószabályok

Változtak a lakáskiadásra vonatkozó adószabályok

Már termeli az áramot Mészáros Lőrinc erőműve

Már termeli az áramot Mészáros Lőrinc erőműve

Babaváró bulit szerveznek Meghan Markle barátnői, de a lesifotósok résen voltak

Babaváró bulit szerveznek Meghan Markle barátnői, de a lesifotósok résen voltak

Úgy kapott két helyről fizetést a menesztett földügyi államtitkár, hogy bankszámlája sem volt

Úgy kapott két helyről fizetést a menesztett földügyi államtitkár, hogy bankszámlája sem volt