szerző:
MTI

A világ gleccserei 18 százalékkal kisebbek, mint korábban becsülték – ezt állapította meg egy új tanulmány, amelynek szerzői arra figyelmeztetnek, hogy ez érzékenyen érintheti a világ néhány nagy folyójának vízutánpótlását.

Világszerte 215 ezer gleccser mintegy 158 ezer köbkilométernyi jeget tartalmaz – ismertették a ETH Zürichi Egyetem és a svájci országos hókutató intézett, a WSL tudósai. A kutatócsoport a korábbiaknál részletesebb műholdas adatokból dolgozott, ami lehetővé tette a pontosabb becslést. Eredményeik szerint Ázsiában – beleértve a Himaláját, a Tibeti-fennsíkot és a közép-ázsiai hegységeket is – a korábban becsültnél negyedével kisebb a gleccserek volumene.

Daniel Farinotti, a Nature Geoscience című lapban leközölt tanulmány vezető szerzője rámutatott arra: az új kalkulációk fényében azzal kell számolni, hogy az ázsiai magashegységekből az eddig véltnél hamarabb eltűnnek majd a gleccserek.

A kutatók szerint idővel a gleccserek kiolvadása miatt csökkenhet az Indus folyó vízhozama, amely Kínából eredve Indián és Pakisztánon át 3200 kilométeres utat tesz meg az Arab-tengerig, de a több mint 2000 kilométert átszelő kínai Tarim folyó és a közép-ázsiai Aral-tó vízmennyisége is csökkenhet, és ez több száz millió embert érint, akiknek vízellátását ezek a vízbázisok nyújtják.

Az említett ázsiai térségekben a nyári olvadás jelentette vízkészlet 24 százalékkal eshet vissza az évszázad végére a mai állapotokhoz képest.

Farinotti ezt a különbséget „nyugtalanítónak” nevezte.

Ugyanakkor hozzáfűzte, hogy további ázsiai gleccsereket is fel akarnak mérni, hogy még pontosabb becslésekhez juthassanak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Kémfotók: íme a 625 lóerős BMW X5 M és X6 M

Kémfotók: íme a 625 lóerős BMW X5 M és X6 M

És akkor a Fidesz arca megmaradt, de mi lesz az országéval?

És akkor a Fidesz arca megmaradt, de mi lesz az országéval?

Minden tagállamban vizsgálná az EU a jogállamiságot, kényszerítő intézkedéseket is bevetne

Minden tagállamban vizsgálná az EU a jogállamiságot, kényszerítő intézkedéseket is bevetne

Újraindult Lajcsi büntetőpere, aki az eljárási hibák miatt reklamált

Újraindult Lajcsi büntetőpere, aki az eljárási hibák miatt reklamált

Csúszott a forgatás, mert balesetet szenvedett A mi kis falunk két szereplője

Csúszott a forgatás, mert balesetet szenvedett A mi kis falunk két szereplője

Videó: Így készült az Oppo ütős mobilja – legalábbis az Oppo szerint

Videó: Így készült az Oppo ütős mobilja – legalábbis az Oppo szerint