Hat évvel korábban fedte fel nagyreményű videojátékának, a The Division első részleteit a Ubisoft. Egy, a története és a játékmenet miatt is izgalmasnak látszott programról volt szó, ám a végtermék már távolról sem tűnt ennyire jónak. Nem technikai problémákra, hanem a tartalmat érintő ürességre kell gondolni, ami így csak rövid távú szórakozást tudott nyújtani.

A pénzért megvásárolható kiegészítők ugyan javítottak valamit a helyzeten, de az alapjáték által kreált űrt ezek sem tudták betölteni. Erre válaszul készült el a Division 2, ami a fejlesztők óvatos ígérgetése szerint már egész más szemszögből közelít: van “új” sztori, megszerezhető holmik, és a játékélmény terén is tapasztalható pár újdonság. Pár, mert hanyatt azért most sem estünk.

Illetve fogalmazzunk úgy: egyelőre nem.

A sztori

A The Division 2 az előd által útnak indított cselekményt is bonyolítja kicsit, igaz, fordulatokban gazdag húzásokra felesleges számítani: a New Yorkot megtizedelő halálos vírus immár Amerika más részein, Washingtonban is felütötte a fejét. Nagyjából ennyi, amit tudni kell, a kimaradt részleteket az első betöltésekor megjelenő intro érthetően elmagyarázza. Így az is gyorsan képbe kerülhet, aki soha korábban nem divisionözött.

Ubisoft

A játékban ezúttal is egy titkos szervezet (ez a The Division) egy tagjaként szállunk szembe az utcákat uraló bandákkal, illetve katonai egységekkel. Ebből már sejthető, hogy főleg lövöldözésből álló programmal van dolgunk, de szerencsére az első rész által útnak indított felfedezés is igen hangsúlyos része a tennivalóknak. Az utcákon most is hegyekben áll a szemét, mindenütt elhagyott autókat látni, és persze holttestekből sincs hiány. Ilyen közegben rójuk Washington sikátorait, hogy újabb holmik után kutatva erősítsük karakterünket, és közben visszafoglaljuk az ellenség kezébe került negyedeket.

A Fehér Ház

Természetesen most is vannak barátságos bázisok, ahol két tűzharc között megpihenhetünk, holmijainkat eladhatjuk és lőszereinket pótolhatjuk. A főhadiszállást ezúttal viszont egy sokkal hangsúlyosabb épület, a Fehér Ház jelenti, ez egyben a sztori kiindulópontja is. És persze nem csak távolról vehető szemügyre: be is lehet menni körülnézni, így némi elképzelésünk is lehet arról, hol tölti mindennapjait a jelenlegi USA-elnök, Donald Trump. (Bár ha Trump tudomást szerezne a játékbéli Fehér Ház állapotáról, valószínűleg dührohamot kapna. De ha ettől nem is, a fordított mexikói határfaltól biztosan: itt azzal ugyanis az amerikaiakat igyekeznek távol tartani.)

Bázisaink most is fejleszthetők, de a korábbiaknál sokkal többet kell érte tennünk: immár nem elég lelőni az ellent és kiszabadítani a markukban lévő túszokat. A visszaszerzett területeket felügyelő csapatokat például rendre támogatnunk is kell – hol ellátmánnyal, hol pedig a körzetbe visszamerészkedők aprítása ad majd feladatot. Mindezekért cserébe ugyancsak a fejlődést segítő XP (tapasztalati pont) jár, de bizonyos idő után új tárgyakat is kapunk érte. Jó pont ez a játék szempontjából, hiszen egy-egy újonnan felfedezett területre így később is lesz értelme visszatérni. Az első rész egyik nagy hibája tipikusan ez volt.

Túl nagy térkép most sem áll rendelkezésünkre, de a folyamatos ingázás, illetve visszatérések miatt a játéktér mégis nagyobbnak tűnik. Sokkal többet kocogunk (járművek nincsenek, amelyekkel rövidíthető lenne a távolság, viszont ugyanúgy gyorsutazhatunk), ami egyfelől a bejárható épületeknek (és az ott elrejtett holmiknak), továbbá a különböző aktivistásoknak köszönhető. Van, amikor nyilvános kivégzést kell megakadályozni, máskor pedig az adott pályarészen landoló csomagokat megyünk megszerezni. Ezek persze nem kötelező tevékenységek, csupán a játékmenetet igyekeznek színesíteni.

A játékmenet

A fentiekből bizonyára érződik, hogy a Division 2 sem néhány óra alatt teljesíthető program. A fejlődés az elénk bótló új karakterek és az általuk kínált mellékküldetések miatt egy darabig most is élvezetesnek tűnik. Látszik, hogy a fejlesztők nagyobb odafigyeléssel próbálták tartalmasabbá tenni a végjáték felé vezető utat, hiszen nagyjából minden sarkon akad valamilyen extra feladat. Ezek a megbízások viszont kerületenként ismétlődnek, így a sokadik teljesítése után kicsit ugyanazt érezni, mint az első részben.

Ubisoft

Teljesen lapossá ugyanakkor mégsem válik a játékmenet, amit a változatos környezet, valamint a megszerezhető és variálható képességek, továbbá a karakter sokkal részletesebb testreszabása próbál szinten tartani. A képességekből egyébként bőven akad, így mindenki a maga stílusának megfelelőben játszhat. (A végjátékban mindez ráadásul még tovább bonyolódik, ami ugyancsak jó hír.) Ügynökünk ruhája és fegyverei tuningolhatók, ami megint csak növelheti a játékidőt, az ezekhez szükséges tárgyak megszerzése ugyanis elég gyakran kihívást jelentő feladat.

A kihívás pedig nem elhamarkodott kijelentés: a játék összességében nehezebb, mint az első rész, pláne egyedül. Az ellenségek már nemcsak fedezékbe húzódnak, hanem képességeket használnak, gránátokat dobálnak, időnként pedig nekünk is szaladnak, hogy ezzel is folyamatos taktikázásra kényszerítsenek. A területeken fel-felbukkanó nagyobb figurákat (bossokat) nem ritkán pedig másodjára vagy harmadjára sikerül csak legyőzni, egyrészt szívósságuk, másrészt azért is, mert marha nagyokat sebeznek.

Ubisoft

A grafikára egy percig sem lehet panasz, a Ubisoft mérnökei majdnem hihető közeget teremtettek a megtépázott Washingtonnal. Ezzel egyébként már az első részben sem volt probléma, de most még tovább emelték a szintet: a dús növényzet által benőtt épületek, az utcákon időnként feltűnő vadállatok tényleg posztapokaliptikus hangulatot teremtenek, és lehetetlenség nem elmerülni benne. A motor tökéletesnek azért így sem mondható, a textúrákat ugyanis elég gyakran több másodperc után tölti csak be teljesen.

Mi van később?

Nagy kérdés viszont, hogy a végjátékhoz beígért funkciók, illetve az év során érkező ingyenes tartalmak képesek lesznek-e elegendő erőt pumpálni a játékba, hogy a Division 2 hónapok múltán is élvezetes játék maradjon. Ennek előszele egyébként a három különböző, a játékbéli lakosság által elkerült Sötét Zóna (Dark Zone), amelyek a maximális szint elérése után válnak érdekessé: a fejlesztők szerint mindhárom egyedi játékmenettel és megszerezhető holmikkal rendelkezik, és természetesen most is adott a játékos-játékos elleni küzdelem lehetősége. Aki másokkal együtt kalandozna, ezúttal már klánokba verődve is megteheti ezt. Kooperatív játékmódokra, illetve az online játékok védjegyének számító raidekre (csapatban való ellenségek legyőzésére) ugyancsak számíthatnak a felhasználók.

Ha minden az ígéreteknek megfelelően történik, a Division 2 akár még sikeres is lehet. Annak alapján viszont, amit eddig láttunk, egyelőre felemás érzéseink vannak. Nem azt mondjuk, hogy a Division egy rossz játék, inkább csak nehezen akarja levetkőzni a gátlásait, ami az első részben tapasztaltak után pláne érthetetlen lépés a fejlesztők részéről. De ne legyünk türelmetlenek, elvégre mindennek és mindenkinek jár egy második esély.

Vegyem, ne vegyem?

Ha pár szóban kellene összegzést mondanunk, akkor úgy fogalmaznánk: a Division 2 jó úton halad afelé, hogy valami tényleg izgalmas dolog váljon belőle. Csak tehetné mindezt gyorsabban, fordulatosabban, és lényegesen több újdonsággal. Az első résznél mindenképp jobb vételnek tűnik, de hogy hosszabb távon is megéri-e a pénzét, egyelőre kérdéses.

Tesztünket a játék PlayStation 4-es verzió alapján írtuk, jószívünk jeléül 10-ből 7 pontra értékeltük. Csak aztán meg ne bánjuk.

Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.