Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nyugdíjasok igényeire szabott digitális oktatás középiskolásoktól az iskolai közösségi szolgálat keretében – ezzel az elemmel bővült a Magyar Telekom Legyélteis! elnevezésű, digitális edukációs programjait összefogó kezdeményezése, amely öt budapesti iskolában indul el. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt segíteni az idősebb generációt a digitális világban való eligazodásban, másrészt a középiskolások közösségi szolgálatára érdekes és hasznos feladatot kínálni.
A Telekom új kezdeményezésben középiskolások tanítanak internetezni 60 év felettieket: a fiatalok mindennapokat megkönnyítő digitális ismereteket adnak át és hasznos technológiai megoldásokat mutatnak az idősebbeknek. Mindebből nemcsak a szépkorúak profitálnak, olvasható a vállalat közleményében, amely szerint az együtt töltött idő által a diákok érzékenyebbé válnak mások problémáira és olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek komoly értékkel bírhatnak a munkaerőpiacon. A közös munkával fejlődik a problémamegoldóképességük, a kreativitásuk, de a kritikus gondolkodást is támogatja a tanítás, amelynek óráit az iskolai közösségi szolgálat keretében jóvá is írják a diákoknak.
A telekommunikációs cég által készített reprezentatív kutatásból kiderült, pontosan mire is van szüksége az újdonságra nyitott nyugdíjasoknak. Sokuk már most is rendelkezik digitális ismeretekkel: a 65 év feletti korosztály 53 százaléka használja rendszeresen a netet, 35 százalék napi szinten. Az idősek elsősorban híreket olvasnak (74%) és e-maileznek (67%), 26%-uk látogat közösségi média oldalakat, 14 százalékuk pedig vásárol is online.
[A Telekom feltette a YouTube-ra az eddigi legszívmelengetőbb videóját]
A válaszadók egyöntetűen úgy gondolják, hogy internet nélkül nehezebb élni: 55 százalékuk teljesen, 28 százalékuk részben azonosul ezzel az állítással. Ugyanakkor mindössze a válaszadók 6 százalékának van elegendő tudása a netről. Akik egyelőre nem neteznek, azok is szeretnék képezni magukat ezen a területen, de ehhez saját bevallásuk szerint segítségre van szükségük. Kimondottan szívesen vennék, ha ezt fiataloktól kapnák meg, olyannyira, hogy még a netet jelenleg nem használók 38%-a is elfogadná a kamaszok támogatását, a 80 év felettiek között is 40 százalékos erre a nyitottság.
A vállalat szerint erre az igényre ad szervezett formában választ a Legyélteis! MOST Generációs program, amelynek nyitószakasza márciusban indul öt iskolában.
A programhoz a gyerekeknek tananyagot, a nyugdíjasoknak szintfelmérő tesztet állított össze a vállalat, az idősek bevonását pedig az Aktív Egyesület segíti. A vállalat célja, hogy a programot ősztől további iskolák számára is elérhetővé tegye.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.