Ezúttal a grafikus tervezőként dolgozó Hasan Kaymak készítette el az iPhone 11 (XI?) koncepció változatát azok alapján az információk alapján, amelyek eddig kiderültek a mobilról. Ugyanakkor vitt bele némi fantáziát is, a végeredmény pedig egy a korábban már látottnál jóval izgalmasabb lett.
Egy olyan mobil lett, ami alapjaiban a mindenki által szeretett iPhone 5-öt juttatja az ember eszébe, az előlapon viszont ugyanolyan megoldással találkozhatunk, mint a Galaxy S10 esetében is: a lyukasztott kijelzővel. Hogy mennyire tökéletes ez a dizájn, azon persze lehet vitatkozni, az viszont biztos, hogy első ránézésre jóval izgalmasabb, mintha a harmadik egymást követő évben kapnánk meg egy ugyanolyan kinézetű iPhone-t.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.