szerző:
hvg.hu

A repülőgép-karbantartó iparág egyik legjelentősebb éves szakmai rendezvénye, az atlantai MRO Americas szervezői a szegmens legígéretesebb innovációi közé választották a magyar AerinX kiterjesztett valóságra alapozó technológiáját.

A rangos repülésügyi szaklap, az Aviation Week által szervezett MRO Americas konferencián 800 cég összesen 15 ezer képviselője vesz részt. A keddtől csütörtökig tartó atlantai rendezvényen a repülőgép-karbantartás terén megkerülhetetlen nagyvállalatok mindegyike ott lesz. A konferencia Start-Ups Stand Up for Innovation szekciójába tíz ígéretes kisebb céget hívtak meg a szervezők előadni, köztük a magyar AerinX-et is.

A cégről már mi is írtunk korábban: kiterjesztett valóságra (AR) alapozó megoldásuk egyszerűbbé, gyorsabbá és pontosabbá teheti a repülőgépek és más légi járművek külső átvizsgálását és karbantartását. A vállalkozás szakemberei szerint ezzel az iparág egyik jelentős problémáját oldhatják meg, hiszen jelenleg a légijárművek külső felületének átvizsgálása manuálisan, kézi eszközökkel zajlik. A karbantartó mérnökök szó szerint vonalzóval mérik le és filctollal rajzolják körbe a felfedezett felületi sérüléseket, ráadásul a munkafolyamat során több ezer oldalas, papíralapú műszaki dokumentáció átnyálazására kényszerülnek, amikor egy-egy felületi sérülés súlyosságát kell meghatározniuk.

[Itt videón is megnézheti, hogyan működik a magyar megoldás]

"Az AerinX számára megnyithatja a kaput az észak-amerikai piac felé az MRO Americas konferencián való előadási lehetőség. A repülőgép karbantartó-iparág más szegmensekhez képest kicsit megkésve, de annál nagyobb elánnal keresi jelenleg a digitalizációban és innovatív technológiákban rejlő lehetőségeket" – fogalmazott Kiss Antal Bence, az AerinX társalapító-ügyvezetője.

©

A magyar cég tavaly év végén összesen 250 millió forintnyi, több lépcsőben megvalósuló, tőkebefektetésről kötött megállapodást az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealappal. Röviddel ezt követően a társaság stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb repülőgép-karbantartó vállalatával, az Aeroplex of Central Europe-pal. A vállalat közlése szerint egyre intenzívebb a nemzetközi érdeklődés a technológiájuk iránt: a világ legnagyobb repülőgépipari gyártóival, karbantartó- és lízingelő vállalataival, illetve légitársaságaival folytatnak jelenleg is tárgyalásokat a lehetséges együttműködésekről.

Az AerinX jelenleg a technológia piacra lépését készíti elő, a globális piacra lépést 2020 őszére tervezik. Idén őszre újabb, több millió dolláros tőkebefektetésre számítanak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vigyázat, nagyfeszültség! Teszten az első igazi elektromos Audi

Vigyázat, nagyfeszültség! Teszten az első igazi elektromos Audi

2 méteres is lehet a most felfedezett kínai óriásszalamandra

2 méteres is lehet a most felfedezett kínai óriásszalamandra

Ha frissítette a Windowst mostanában, vigyázzon: elrontotta a víruskeresőjét

Ha frissítette a Windowst mostanában, vigyázzon: elrontotta a víruskeresőjét

A felnőtté válás szakaszai: generációs ábécé helyett mérföldkövek

A felnőtté válás szakaszai: generációs ábécé helyett mérföldkövek

Van egy kis gond: gyorsabban melegszik a Föld, mint eddig gondoltuk

Van egy kis gond: gyorsabban melegszik a Föld, mint eddig gondoltuk

62 millió éves furcsa madár maradványaira bukkant egy amatőr őslénykutató

62 millió éves furcsa madár maradványaira bukkant egy amatőr őslénykutató