szerző:
MTI

Mezőgazdasági hulladékból készítenek magas sűrűségű sugárhajtómű-üzemanyagot kínai kutatók, remélve, hogy a fejlesztésük segíthet csökkenteni a légiipar szén-dioxid-kibocsátását.

A Kínai Tudományos Akadémia talieni intézetének kutatói a mezőgazdasági és erdészeti hulladék egyik fő összetevőjének számító cellulózt használják nyersanyagként a vegyület előállításához.

A Joule című folyóiratban publikált tanulmányukban a kutatók kifejtik, hogy a kapott bioüzemanyagnak alacsonyabb a fagyáspontja és magasabb a sűrűsége, mint a hagyományos sugárhajtómű-üzemanyagoknak. Felhasználható azok alternatívájaként vagy adalékanyagként a többi üzemanyag hatékonyságának növelésére.

A biomasszából kivont üzemanyaggal a repülőgépek nagyobb súllyal, nagyobb távokat tudnak megtenni, mint a hagyományos üzemanyaggal, ami azt jelenti, hogy csökkenteni lehetne a repülések számát, és ezáltal a szén-dioxid-kibocsátást is.

A kutatók jelenleg még tökéletesítik fejlesztésüket, amely reményeik szerint 3-5 éven belül kereskedelmi forgalomba kerül.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos eredményeket is bemutató Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Újabb pert vesztett a Lokál és a Pesti Srácok

Újabb pert vesztett a Lokál és a Pesti Srácok

Magyarokkal is példálózott Putyin a Kim Dzsong Un-találkozó után

Magyarokkal is példálózott Putyin a Kim Dzsong Un-találkozó után

Mekkora az esélye annak, hogy a Notre-Dame orgonája épségben átvészelte a tűzvészt?

Mekkora az esélye annak, hogy a Notre-Dame orgonája épségben átvészelte a tűzvészt?

A magyar határtól nem messze lehet egy új Volkswagen-gyár

A magyar határtól nem messze lehet egy új Volkswagen-gyár

Jakus Ibolya: Itt a plakát, hol a plakát

Jakus Ibolya: Itt a plakát, hol a plakát

Napelemes pályázaton kartellezett öt cég, lebuktak

Napelemes pályázaton kartellezett öt cég, lebuktak